A Plzen vezetőedzője mellett Alexandr Sojka vett részt a csehek UEFA-sajtótájékoztatóján.

Alexandr Sojka

A világbajnokság után nem volt annyi szabadidőm, nem tudtam fejben úgy kikapcsolni, ahogy gondoltam. Ez nehezebb volt, és a szezon kezdete sem a csapatnak, sem nekem nem sikerült úgy, ahogy szerettük volna. Ez a szünet segített bepótolni azt a klasszikus nyári felkészülést, ami nekem kimaradt és amihez hozzá vagyok szokva. Azt kell mondanom, a szünet után jobban érzem magam. A válogatott szünet arról is szólt, hogy fejben is egy kicsit kikapcsoljunk, újraindítsuk magunkat, mert a korábbi eredmények nem voltak olyanok, amilyeneket szerettünk volna. Ráadásul új edző érkezett, aki kapott egy kis időt, hogy megmutassa, mit és hogyan akar megváltoztatni. Szükségünk volt arra, hogy rámutassunk bizonyos dolgokra és csiszoljunk azon, ami nem ment. A hétvégi győzelem nagyon fontos volt számunkra, mert egy hosszú válogatott szüneten vagyunk túl. Készültünk bizonyos dolgokkal, és bebizonyosodott, hogy ezek működnek, ha ezen az úton megyünk tovább, akkor megfordulnak a dolgok. Fontos, hogy eredményesek legyünk és ott állhassunk a tabellán, ahol szeretnénk. Az új edzővel új impulzus jött, vannak új dolgok a védekezésben és a támadásban is. Minden edző más, így most összecsiszolódunk vele és az új stílussal is. A Ferencvárossal három éven belül negyedszer találkozunk, így nagyjából tudjuk, mire számíthatunk, de azért változott a játékoskeretük. Igyekeztünk felkészülni belőlük, az első perctől az utolsóig egy kemény meccs lesz. Örülök a Ferencváros elleni meccsnek, ahogy minden Európa Liga mérkőzésnek. Minden játékost boldoggá tesz, ezek amolyan jutalomjátékok, örülök, ilyen meccseket játszhatunk. Tudjuk, hogy a Ferencváros nagyon jó mérkőzéseket játszik az EL-ben, nagy csapatokat tud legyőzni, minőségi alakulat. Nagyon várom a Caduval való találkozást is, jó kapcsolatom volt vele. Egy évet töltöttünk itt együtt, szóval elmondhatom, hogy tudom, hogyan játszik. Támadásban nagyon jó, képes olyan váratlan húzásokra, amik eldöntik a meccset. Természetesen tudom, hogy hátrafelé azért nem hibátlan a védekezése, mindent megteszünk, hogy megtaláljuk azt a kis rést, és nyerjünk.

Radoslav Kovac

Két hónapja vagyok itt, és eddig valójában kerestük az ideális összeállítást. Rengeteg mindent kipróbáltunk, hogy megtaláljuk az összhangot és az automatizmusokat a pályán. Meglátjuk, hogy változtatunk-e. Természetesen nem fogom elárulni, milyen kezdőcsapat fut ki holnap este kilenckor. A győztes csapatot valóban nem gyakran változtatják meg, de kisebb változtatások biztosan lesznek. Hiszem, hogy a csapat, amely holnap pályára lép, versenyképes, pörgős és jó lesz. Nagyon fontos Vydra visszatérése, hiszen ő a csapatkapitányunk. Rendkívül örülünk, hogy velünk utazhatott, mert a puszta jelenléte is sokat számít a csapatnak. A kerettel még nem edzett sokat, egyénileg dolgozott keményen, így a holnapi naptól függ, hogy pályára lép-e majd. Körülbelül 10-20 perc játékra készen áll, a mérkőzés alakulásától függően holnap be is vethetjük. Nagyon örülünk, hogy Paluska is újra edzésben van. A hétvégén valószínűleg játszik a B-csapatban is. Hosszú volt ez az időszak. Egy nagyon modern játékosnak tartjuk, kiváló a sebessége és nagyon jól építi fel a játékot. Örülünk, hogy csatlakozik hozzánk, már vagy 14 napja – de lehet, hogy 3 hete – benne van ebben a folyamatban. A legfontosabb pedig az, hogy nincsenek fájdalmai, mert korábban sokat küszködött ezzel. Adu nincs a keretben, ez edzői döntés. Nem szeretném ezt bővebben elemezni. A holnapi meccsre kell koncentrálnunk. Azt hiszem, szereti egymást a Viktoria és a Ferencváros, azért találkozunk ilyen gyakran… Komolyra fordítva: tudjuk, hogy minőségi csapatról van szó, le voltam nyűgözve a Celtic elleni meccsüktől, taktikailag kiválóan megoldották. Egy nagyon nehéz mérkőzést nyertek meg, és remekül szervezték meg a játékukat. Egy picit úgy érzem, hogy a holnapi meccsük valamelyest más lesz, de tudjuk, hogy kiváló az átmenetük, nagyon jó szélsőik vannak, és szép számban érkeznek a tizenhatoson belülre a beadásoknál. Kiváló atmoszféra vár ránk, nagyon várjuk a találkozót. Birmancevicet a Spartából ismerjük nagyon jól. Kiváló szélső, nagyon gyors, remekül fut be a védelem mögé. Cadut szintén ismerjük, remekül támad, jól érzi a tereket. Nehéz lesz.