Bár az első negyedben négy gólt is kaptunk, utána mindössze hármat – Fekete Gergő, Szakonyi Dániel és Nyéki Balázs értékelt a meccs után.
Férfi vízilabda, OBI, alapszakasz, 3. forduló
Ferencváros 20–7 Honvéd
Negyedek: 4–4, 5–1, 4–1, 7–1
Gólok: Fekete 4, Nagy 4, Vámos 3, Vigvári 3, Di Somma 1, Jámbor 1, Kakarisz 1, Manhercz 1, Varga 1, Vismeg 1
Beszámoló: Fradi.hu
Összefoglaló: M4 Sport
Teljes mérkőzés: MédiaKlikk
Fekete Gergő a FradiMédiának:
Szakonyi Dániel
Nagyon örülök, hogy a Ferencvárosnak három ilyen nagyon jó kapusa van Lévai Mártonnal, Vogel Somával, és most mondhatom magamat, velem kiegészülve. Ha a mérkőzés eleje nem megy annyira jól, mint ahogy most látszott, ott talán nem is volt annyira feszes a védekezés, nem voltak a helyén a blokkok, én se értem oda a blokk mögé, így kialakult egy olyan eredmény, ami miatt a Honvédnak gratulálok. Négyet lőttek az első három-négy percben, ez nagy dolog, és egy kicsit meg is zavartak minket. Így nagyon örülök, hogy a Marci be tudott jönni ott azonnal, és egy kicsit helyrerázta a védelmet. Utána hálásabb feladat volt, de ugyanúgy éreztem magam, mint a meccs elején. Ha visszamegyek, nincs semmi gond, védem a következőt, ez a feladatom. A Honvéd valahogy mindig ki tud találni egy olyat, hogy megzavarnak minket, kizökkentenek minket a játékunkból. Nagyon nehéz a Honvéd ellen játszani, de én mindig nagyon várom, mert ettől leszünk mi is jobbak. Egy nehéz mérkőzésen, egy nehéz ellenféllel, azokban a szituációkban előhozzuk azt, ami bennünk van, és mi előhúztuk megint. Négy gólt kaptunk, az elején elmentek, és abból mi is vissza tudtunk jönni. Egy igazi nagybetűs csapat vagyunk. Én nagyon gratulálok a fiúknak.
Nyéki Balázs
Mondtam, hogy benne van egy ilyen forgatókönyv, hogy szenvedés van az elején a Honvéd ellen. Mindig benne van, hogy nagyon jól is játszanak, elkapják a fonalat, beállnak, a beállás ellen nem találjuk, és az elején nem is találtuk az ellenszert, bár megbeszéltük, de mást csináltunk, és nem blokkoltunk, és nem védett jól a Papsi. Ezt csak azért merem így kimondani, mert a kapusokkal mindig óvatosan kell bánni, mert ő az utolsó mentsvárunk. Tudtam, hogy vissza fogom tenni, visszaállt, egészen extrán. Nagyon jól szállt be Lévai Marci is, nagyon meg vagyok elégedve mindkét kapussal. Somának kisebb sérülése volt, nem is kockáztattunk, a két kapusunk nagyon jól dolgozott a mögöttünk hagyott hat hétben, megérdemelték, hogy egy ilyen rangadón is védjenek. Úgyhogy nagyon elégedett vagyok, mert jól reagáltunk erre a helyzetre. Éreztem, hogy nem fejmosást kell tartani. A kapuscsere bőven elég volt arra, hogy a védekezés egy kicsit feszesebb legyen. Marci belenyúlogatott a labdákba, túllőtték, túlhelyezték neki, és ez igazándiból erről a pszichológiáról szólt. Utána pedig a Papsi visszaszállásával meg nyilván motivált volt, és tüzet hozott a csapatba. Jó sebességgel játszottunk, benne volt, hogy sokkal jobban pörgünk ezen a héten, kifejezetten könnyű edzések voltak, mert a mögöttünk hagyott idő nagyon kemény volt, erre volt szükség. Azért meglepett, hogy ennyire élesek voltunk a végéig, de ennek örülök, és legyen mindig így, nagyon elégedett vagyok, és gratulálok a játékosaimnak.









