Egy Fradista blog vizsgálta át alaposan jogászok segítségével a kapcsolodó dokumentumokat.
Érdekes emailt kaptunk. Egy blogger elküldte elemzését a Fradiváros ügyről. Watchdog boldog, hogy elvégezték helyette a munkáját, gazdasági szemmel nem látni benne hibát. Olvassátok. Hátha végre az államtitkárság és annak élén Kálnoki úr is elkezd olvasni a hangulatkeltés és vádaskodás helyett.
Annyi hazugság, csúsztatás, propaganda megy a médiában, hogy szeretném a Fradiváros ügyet kicsit tisztába tenni, és bemutatni, hogy ez miért koncepciós eljárás szerintem:
Tények, amik a részletek nélkül is egyértelműen mutatják, hogy koncepciós eljárás volt
– Képtelenség 15000 oldalt elolvasni, elemezni pár hét alatt. Ezt a tételes elszámolás elrendelésével el is ismerték
– az elszámolásból egyetlen forintot sem fogadtak el, tehát még azt a 13,6 MRD forintot sem, amit még szerintük is az eredeti támogatási szerződés szerint használtunk fel, mert ez illeszkedik a propagandába, „hogy nincs Fradiváros, szóval fizessetek mindent vissza”
– A kormany.hu oldalról az összes Fradivárossal kapcsolatos dokumentumot törölték.
Megnéztem: a környező dátumok hasonló dokumentumai elérhetőek most is, tehát nem arról van szó, hogy mindent töröltek, vagy elérhetetlenné tettek, de a Fradivárossal kapcsolatos dokumentumok (támogatási szerződés, annak hivatkozásai, stb) nem elérhetőek. Szerintem joggal merül fel a kérdés, hogy miért?
Nyilván mert az abban foglaltak nem támasztják alá vádjaikat.Előrebocsátom, nincs jogi végzettségem, ezért az anyagot jogászokkal is átnézettem és ennek alapján pontosítottam.
Meg kellett-e építeni a Fradivárost 25 milliárdból? NEM
A Ferencvárosnak megítéltek összesen közel 155 MRD ft-ot, melyből az első két ütemet a Ferencváros le is hívta (10 és 15 MRD ft-ot). A beruházás elindult, tervek, bontási munkálatok, stb-re a 25 MRD-ből elköltöttünk majdnem 14-et. Jött a COVID, aztán az orosz-ukrán háború, és a Kormány számára egyértelművé vált, hogy a gazdasági helyzet nem teszi lehetővé a projekt megvalósulását, ezért a Kormány úgy döntött, hogy a már FTC-nél lévő pénzt a nemzetközi sikerekre való tekintettel az FTC működési költségekre fordíthatja.
Mondhatja-e Kormány, hogy nem köti őt az előző Kormány döntése? NEM
Alapvetésként higgyük el, amit a jelenlegi Kormány mond: Ez nem egy politikai üldözés, nem Kubatov Gáborról szól, úgyhogy azokat az érveket vegyük ki, hogy „dekubatovisfideszesvolt” „kubatovintézteakormányhatározatokat”, ugyanis két út van.
Vagy Kubatovról van szó, és akkor ez politikai ügy, a jognak nem sok köze van hozzá, vagy az van amit a Belügyminisztérium mond, hogy ez tisztán jogi kérdés. Ebben az esetben nem a Tisza-kormány és az FTC vitáját látjuk, hanem az állam és az FTC vitáját, teljesen irreleváns, hogy éppen ki van kormányon. Jogfolytonosság van, egész egyszerűen nem mondhatja azt a mindenkori magyar kormány, hogy az előző kormány rendeleteit egy jogi helyzet vizsgálatánál nem veszi figyelembe, az nem érvényes, mert az előző kormány hozta. Ha ez így lenne, az a jogállam végét jelentené, hisz hiába tartod be a jogot, ha négy év múlva jön egy másik kormány, és azt mondja, hogy a négy évvel ezelőtti jog nem volt érvényes.
És akkor vizsgáljuk meg egyesével a kérdéseket
Felhasználhatta-e másra az FTC a kapott támogatás, mint a Fradiváros néven elhíresült, a valóságban „Népliget rekonstrukciója” néven futó projektre? IGEN
Ezen nincs sok értelme vitatkozni, mert ezt végül maga a Kormány írta bele a támogatás céljába, csak most ez nem illik a kommunikációba.
A támogatás eredeti célja valóban a Népliget rekonstrukciója, illetve a Fradiváros I. és II. ütemének megvalósítása volt.
Csakhogy a történet nem ért véget 2016-ban.
A támogatási feltételeket az állam az évek során többször módosította. 2022-ben megjelent az FTC működésének támogatása, majd a 1564/2025. (XII. 23.) Korm. határozat már egészen egyértelműen úgy rendelkezett, hogy a támogatás célja:
„Népliget rekonstrukciója és a Ferencvárosi Torna Club működésének és beruházásainak támogatása”,
a felhasználási célok között pedig kifejezetten megjelentek a:
„működési, beruházási célú kiadások”.
Ráadásul ugyanez a kormányhatározat külön kimondta, hogy ezeket a módosításokat „a folyamatban lévő támogatási jogviszonyok tekintetében is alkalmazni kell”.
Tehát azt állítani, hogy ezt a pénzt a támogatási jogviszony teljes időtartama alatt kizárólag betonra, bontásra, tervezésre és építkezésre lehetett felhasználni, egyszerűen figyelmen kívül hagyja a támogatási cél későbbi kormányzati módosításait.
A valódi jogvita nem az, hogy engedélyezte-e később az állam az FTC működési és beruházási célú kiadásainak finanszírozását. Engedélyezte.
Elszámolhatók-e azok a kiadások is, amelyek ugyanebben a folyamatban lévő támogatási jogviszonyban, de a módosítások előtt merültek fel?
A BM szerint nem.
Az FTC álláspontja mellett viszont ott van az a nem éppen jelentéktelen mondat, amelyet maga a Kormány írt bele a határozatába:
a módosításokat a folyamatban lévő támogatási jogviszonyokra is alkalmazni kell.
Hogy ez pontosan milyen időbeli elszámolási hatással jár, azon lehet jogászkodni.
De azon, hogy a támogatás célja végül már nem kizárólag a Fradiváros megépítése volt nincs mit.
Vett-e játékost a Fradi a pénzből a módosítás előtt? Jelen tudásunk szerint NEM.
A fizetett kormánypropagandisták, mint Kele, Murányi és NZL azt használjak ki, hogy az emberek nem tudják mit jelent az elszámolási időszak és azt állítják, hogy előbb vett játékost az FTC. ez igaz, de az elszámolásban betehették.
Nem egyszerű, de remélem érthető lesz a cikk végére.
Átadhatta-e az FTC a pénzt a labdarúgó Zrt.-nek? IGEN
A 22/2017. NFM rendelet a Népliget-projektnél kifejezetten lehetővé tette, hogy a támogatás egészét vagy egy részét – a támogatási szerződésnek megfelelően – harmadik személy használja fel. Tehát önmagában az FTC → FTC Labdarúgó Zrt. pénzátadás nem bizonyít szabálytalanságot. Az is mutatja a koncepciós jelleget, hogy ilyen egyértelmű tényt is vitatnak.
Elszámolható költségnek számít-e ha az egyesület a Zrt.-nek személyi jellegű kiadásra adott pénzt? NEM, DE NEM is EZ TÖRTÉNT
Önmagában sem a Zrt.-nek történő továbbadás, sem az, hogy a pénzből játékjogot szereztek, nem teszi automatikusan elszámolhatatlanná a kiadást. A harmadik személy általi felhasználást a szabályozás kifejezetten lehetővé tette; a játékjog pedig nem egyszerű személyi kiadás, hanem számvitelileg vagyoni értékű jog. A későbbi támogatási cél ráadásul már kifejezetten működési és beruházási célú kiadásokat is tartalmazott. Megtévesztő hát, amikor azt mondják, hogy nem működési költség a játékosvásárlás, ezért szabálytalan. Nem. Tényleg nem az. De ott van a másik szó, amit kihagynak: BERUHÁZÁS.
A 2000. évi C. törvény 25. § (6) bekezdése szerint a játékjog vagyoni értékű jog, amelyet az immateriális javak között kell kimutatni – megnéztem, a Zrt. a bevallásaiban így is tett.
Vagyis amikor egy futballklub ellenérték fejében megszerzi egy játékos játékjogának használati jogát, akkor számviteli értelemben eszközt szerez.
Már a módosított kormányrendelet előtt is játékosvásárlásra fordította a támogatást:
Itt a BM-nek van jogalapja: Az Ávr. 101/A. § (14) szerint főszabály szerint a későbbi kormányhatározattal megváltoztatott támogatási cél korábbi támogatási jogviszonyra akkor alkalmazható, ha a kedvezményezett a tevékenységet és a támogatási előleg felhasználását még nem kezdte meg. Ez egy 2019-es szabály, tehát ezt a szabályt se a Tisza kormány hozta.
Igen ám, de ugyanaz a kormány 2025-ben ezt a határozatot hozta:
„Az 1. és 2. pontban foglaltakat […] a folyamatban lévő támogatási jogviszonyok tekintetében is alkalmazni KELL.”
Nem lehet, nem javasolt, KELL. A jelenlegi kormány azt mondja, hogy ez a 2025-ös kormányhatározat nem azt mondja, ami szó szerint oda van írva.
Egy fiktív példával élve kapsz állami támogatást, hogy fejleszd a pékségedet 5 éve alatt. Eredetileg azt mondják, hogy fizetik a megvalósulás mondjuk 90%-át és te abból viszont csak építkezhetsz. Te elkezded építeni és fejleszteni a pékséget, de közben rájönnek, hogy mégsem tudják ezt állni, de azt mondják a már megkapott pénzt nem kell visszaadni, ha azt a pékségre, mondjuk gépekre vagy éppen marketingre költöd.
Nem indítottak új támogatást, nem kezdődik új ötéves időszak, és az eredeti támogatási jogviszony sem szűnik meg. Ugyanaz az öt évig tartó támogatási jogviszony fut tovább, csak közben kibővítették, hogy mire használható fel a pénz.
Ilyenkor tehát nem magától értetődő, hogy csak azokat a gépeket lehet elszámolni, amelyeket a szerződésmódosítás dátuma után vettél.
A kérdés az, hogy mit mond a módosítás.
Ha azt mondja, hogy az új cél kizárólag a módosítást követően felmerülő kiadásokra alkalmazható, akkor természetesen csak az ezután vásárolt gépek jöhetnek szóba.
Ha viszont ilyen korlátozás nincs, és a támogató kifejezetten úgy rendelkezik, hogy a módosított feltételeket a már folyamatban lévő támogatási jogviszonyra is alkalmazni KELL, miközben az eredeti ötéves elszámolási időszak változatlan marad, akkor már nagyon is felmerül, hogy az ötéves támogatási időszakon belül, de a módosítás előtt megvásárolt gépek is elszámolhatóvá válhat.
Nem azért, mert visszamentünk az időben.
Hanem azért, mert továbbra is ugyanannak az öt évig tartó támogatási jogviszonynak az elszámolásáról beszélünk, amelynek feltételeit menet közben a támogató módosította.
Magyarul azt mondják, mindent elfogadnak utólag (!), amit a pékségre költöttél nem csak az építkezést, hanem, amit a gépekre költöttél, csak igazold, hogy arra is költöttél. Tehát, ami megmarad a támogatásból és külön számlán tároltad azt most már (!) elköltheted bármire (persze a törvényes keretek között), hiszen korábban fordítottál annyit a pékségre összességében, mint a támogatás átutalt kisebb része.
A szerződés és annak módosításait nem ismerhetjük, mert sehol sem elérhető, viszont a BM és az FTC egymásnak küldött levelezéséből számomra egyértelmű, hogy a szerződések módosítása ezt lehetővé tette. A BM viszont nem fogadja el a szerződésmódosításokat, csak az eredeti szerződést hajlandó vizsgálni.
Tehát eljutottunk megint oda, hogy a jelenlegi kormány azt mondja, hogy az előző kormánnyal kötött szerződéseid módosításai semmisek, azt nem tartja magára nézve kötelezőnek.
Egyetlen szerződés érvényessége sem függ attól, hogy éppen melyik párt van kormányon.
Nem épült semmi/nem áll a Fradiváros? A KORMÁNY MIATT NEM KÉSZÜLT EL.
2016-os árakkal számolva került volna 155 MRD-be a teljes projekt, de a fentebb említett okok miatt „csak” 25 MRD-t kaptunk, ebből egyértelmű, hogy nem lehetett teljes beruházást megvalósítani. Viszont a tervezés, bontás, stb költségekre költöttünk. De ha csak megnyitom a Google Mapset, akkor is látok azon a területen 2 felújított pályát, meg egy nagy napelemparkot.
További részek, benne az EU szabályoknak megfelelés és az ügy kronológiája ide bökve olvasható.









