Korábbi támadónkkal beszélgettek – szóba került az is, hogy milyen az élete most Japánban.

– Volt már olyan íratlan japán szabály, amelynek megszegésére csak csapattársai reakciójából jött rá?
– A nagyobb galibát egyelőre elkerültem. Furcsa, de itt az öltözőbe sem szabad utcai cipőben belépni. Előfordult, hogy megfeledkeztem róla, s amikor a tekintetek rám szegeződtek, nyomban hátráltam is kifelé. Azt is meg kellett szoknom, hogy nem szokás borravalót adni, mert kellemetlennek érezhetik.

– És mi a legjobb benyomása?
– Ami az első pillanattól magával ragadott, az az emberek kedvessége. Ha segítségre van szükség, azonnal ott terem valaki, különösen ha látják, hogy külföldi az illető. Hihetetlen, mennyire figyelnek egymásra.

– Mi vonzotta Japánba?
– Mindig is érdekelt az ország kultúrája, a filmjei, ráadásul több barátom is futballozott itt, mindegyiküktől csupa jót hallottam. Már a ferencvárosi éveimben is hívott egy japán klub, busás fizetést ajánlott, akkor végül a szívemre hallgattam, maradtam a Fradiban. De azóta motoszkált bennem, hogy szeretnék ide eljutni.

– Ha visszaforgathatná az idő kerekét, akkor is nemet mondana arra az ajánlatra?
– Szerettek, tiszteltek és bíztak bennem a Ferencvárosnál, én pedig boldog voltam. Sokan a több fizetést választották volna, de nekem sohasem kizárólag a pénz számított. Szenvedélyes vagyok, ha jól érzem magam valahol, nehezen fordítok hátat.

– A japán hétköznapokkal is megbarátkozott?
– Alakul… Azt még mindig furcsának találom, hogy itt bármikor képesek rizst enni: reggelire, ebédre és vacsorára is. A szusit nagyon szeretem, a klubban készítenek is nekünk, de én nem próbálkozom vele a konyhában, tuti, hogy levágnám az ujjamat. Pálcikával viszont már tudok enni.

– Előzőleg Svédországban, majd Szaúd-Arábiában játszott. Miért ért véget olyan hamar a szaúdi időszak?
– Kiestünk az Al-Ohduddal, a külföldiek többségének csak az idény végéig szólt a szerződése – az enyém is. Ennyire egyszerű a történet, még ha kívülről furcsának is tűnhet, hogy januárban megérkeztem, a nyáron pedig továbbálltam. Mondjuk az edzőváltás sem segítette a helyzetemet, egy hónap után elküldték azt a szakvezetőt, aki a klubhoz hívott. Az új tréner azt szerette volna, hogy mélyebben, gyakorlatilag hatosként futballozzak. Ez nem az én világom. Támadó vagyok, a gólszerzés motivál. Azzal senki sem járt volna jól, ha más típusú játékost próbálnak faragni belőlem.

– A Ferencváros ismét nemzetközi kupasorozat főtábláján, az Európa-ligáén szerepel. Látta a Celtic elleni győzelmet?
– Glasgow-ról nekem is vannak szép emlékeim, 2020-ban az én gólommal nyertünk a Celtic Parkban. Az összefoglalót láttam a mostani találkozóról, nagyszerű eredményt ért el a csapat. A nyáron több játékos is távozott, az FTC mégis újra ott van az Európa Ligában, és jól teljesít. A bajnoki címért viszont már sokkal nagyobb a küzdelem, mint amikor én Magyarországra érkeztem, anno a Videoton volt az egyetlen kiemelkedő vetélytárs.

– Nem hiányzik a Fradi?
– Dehogynem. És ez az érzés sohasem múlik el.

– Jó néhány edzővel dolgozott együtt a Ferencvárosban. Szerhij Rebrovot Peter Stöger váltotta, majd érkezett Sztanyiszlav Csercseszov, Máté Csabával ugyancsak eredményesen futballozott az együttes, majd érkezett Dejan Sztankovics. Melyiküket tartja a legjobbnak?
– Cseles kérdés… A Ferencvárosnál csupa karakteres edzőm volt, de ha mindenképpen ki kellene emelnem valakit, Szerhij Rebrovot és Sztanyiszlav Csercseszovot mondom. Előbbi szakmailag emelkedett ki, utóbbi pedig emberileg. Csercseszov állt hozzám érzelmileg a legközelebb, rendkívül jó volt a kapcsolatunk, éreztem, hogy bízik bennem, és nyugodtan mondhatom, tiszteltük is egymást, a nehéz pillanatokban is mellettem állt.

– Mi a legszebb emléke az öt ferencvárosi évéből?
– A Bajnokok Ligája csoportkörbe jutás. Talán a második teljes magyarországi idényem volt a legjobb: alapember lettem, játszhattam a Barcelona, a Juventus és a Dinamo Kijev ellen, az évad végén pedig engem választottak az NBI legjobbjának. Nagy becsben tartom azt az elismerést.

– Karrierje során számos helyen megfordult. Hol van az igazi otthona?
– A feleségemmel szeretünk utazni, mindenhonnan viszünk magunkkal valamit az előző helyről. Norvégiában nőttem fel, a szüleim és a testvéreim ott élnek, Budapest örökre különleges marad neki, most pedig Japánt próbálom otthonossá tenni. Talán ezért sem város jut eszembe az otthon szóval kapcsolatban, hanem a családom.

A teljes interjú: NSO