Játékosunk beszélt sajnálatos sérüléséről.
A meccs utáni futások közben történt. Az egész tulajdonképpen képtelenség, mert ez egy olyan sérülés, amit senki sem tud megmagyarázni. Még az orvosok sem értik, miért történik ilyesmi. Ez olyasmi, mint amikor a Forma–1-ben kidurran egy gumiabroncs. Anyagfáradásról van szó. Nem azzal függ össze, hogy sokáig klub nélkül voltam, majd keményen edzeni kezdtem. Inkább a korral van összefüggésben, bár fáradásos törések fiatalabbaknál is előfordulnak.
A mérkőzés előtti bemelegítés alatt semmit sem éreztem. Csak akkor kezdett egy kicsit fájni, amikor játékba lendültem. Természetesen egy ilyen pillanatban, egy új klubhoz érkezve és a válogatott idény kezdetén, mentálisan fáj az ilyesmi. De történnek ilyen dolgok, és én emiatt biztosan nem fogok sírni. Először azt hittem, csak kificamodott a bokám, mivel a kislábujjaim néha fájni szoktak. Később már tudtam, hogy baj van. Az, hogy a csont eltört, az MRI után igazolódott be. Most visszatértem Budapestre, és további klubvizsgálatok várnak rám. Kaptam egy ortopéd cipőt, és főleg pihentetnem kell, felpolcolt lábbal. Gyakorlatilag el vagyok tiltva a mozgástól.
Hogy mikor térhetek vissza a pályára? Ez nagyon egyéni. Amikor a cipőben már nem fáj, speciális betéteket kapok, és várok tovább. Valószínűleg hetekről beszélünk. Arra számítok, hogy négy vagy hat hét után fokozatosan elkezdhetek edzeni. De a fáradásos törések igazán specifikusak. Meggyógyulhatnak egy hét alatt, de tarthat két vagy három hónapig is. Amikor Trencsénben tízesként kezdtem, az év első felében sérült voltam egy bokatörés miatt. Akkor megnyertük a bajnoki címet, és nekem is jól kezdett menni. Úgyhogy ezt most egy jelnek veszem, hogy akár ugyanígy is alakulhat.
– Matús Bero









