Márton Gréti sérülése után visszatért – ő és Jesper Jensen értékelt a tegnapi bajnoki után.
Női kézilabda, NBI, 3. forduló
Ferencváros 37-25 (19-10) MTK
Gólok: Simon 5, Tchaptchet 5, Ingstad 4, Malestein 4, Möller 4, Tranborg 4, Hársfalvi 3, Márton 3, Omoregie 2, Bordás 1, Szeibert 1, Vogel 1
Beszámoló: Fradi.hu
Márton Gréta és Jesper Jensen sajtótájékoztatója:
Márton Gréta
Nagyon sokat jelentett, őszintén meghatódtam, amikor ennyien tapsoltak nekem szerdán este, és úgy éreztem, hogy ezért megéri minden nap dolgozni, hogy ilyen közösség előtt és ilyen klubban játszhatom. A lányok tudják, hogy kicsit izgulós típus vagyok és sokan meg is kérdezték, hogy hogy vagyok a meccs előtt. Őszintén, nagyon vártam már, hogy velük lehessek, ezért érzelemdús volt számomra a pályán lenni. Köszönöm a bizalmat és a lehetőséget, jó volt ilyen hangulatú mérkőzést játszani. Az MTK nagyon jó ellenfél volt, az augusztusi edzőmeccsünk után abszolút nem tudtuk őket félvállról venni, kőkeményen beleálltunk a mérkőzésbe. Örülök ennek a teljesítménynek, egy-egy periódustól eltekintve mindkét félidőben jól kézilabdáztunk, ezért nyerhettünk ilyen különbséggel.
Jesper Jensen
Az első húsz percben jól védekeztünk, ez megadta a mérkőzés alaphangját. Készülünk a következő feladatokra.









