A korábbi játékostársakat, Mucha Józsefet és Szokolai Lászlót kérdezték a napokban elhunyt Martos Győzőről.
Néhány napja még nevetve mondta, hogy ott lesz a Dózsa ellen, majd jól elverjük az Újpestet! Ám a sors már nem adta meg neki ezt az élményt. Martos Győző, a Ferencváros harmincnégyszeres válogatott labdarúgója csütörtök délelőtt, életének 77. esztendejében elhunyt. Halála megdöbbentette és mélyen megérintette a magyar futballtársadalmat. Nem volt semmiféle előjele a tragédiának, az egykori kiváló jobbhátvéd otthon lett rosszul, aztán kórházról kórházra, kivizsgálásról kivizsgálásra vitték, amelynek végén megállapították, hogy infarktust kapott, és egy közel nyolcórás nyitott szívműtétet hajtottak végre rajta, de már ez sem mentette meg. Összeomlott a keringése, lekapcsolták a gépről, és a végtelen felé indult.
Szokolai László zokogva beszélt a barátja, egykori csapattársa elvesztéséről és az elmúlt napok történéseiről. A Fradi korábbi gólerős csatára még fel sem fogta, hogy Martos Győző nincs többé, hogy nem indulnak együtt meccsre az Üllői útra vagy a Balatonra a kékeszöld vizet nézni, nosztalgiázni, a régi meccseket felidézni és felhörpinteni egy Peronit.
– Hányszor mentünk a Balcsira Győzővel, megszámolni sem tudom a közös élményeinket. Mindig ott vártam a benzinkútnál az M7-es mellett, ő meg jött, nevetett, és nekivágtunk az útnak, hogy aztán közben kibeszéljük a világ dolgait, és felelevenítsük valamelyik meccs emlékét – kezdte Szokolai. – Olyan gyorsan történt minden, beszélni sem tudok róla. A barátom otthon rosszul lett, elesett. Beverte a fejét, és amint magához tért, hívta Ádámot, a fiát, hogy valami baj van. A gyerek persze, azonnal rohant, s miután meglátta az édesapját ilyen állapotban, rögtön mentőt hívott. Győző magánál volt, amikor beszállt a mentőbe, és a Bajcsyban kiderült, hogy 31-es a cukra. Onnan vitték tovább az Irgalmasokhoz, jött az újabb vizsgálat, és ott már kiderült, hogy nagyon komoly gond van a szívével. Így aztán Győzővel meg sem álltak a Honvédkórházig, ahol a még alaposabb vizsgálat után egyértelművé vált, hogy infarktust kapott, és hogy kilyukadt a szíve. Délután kettőtől este nyolcig műtötték, és a fia, Ádám azt mondta nekem, három nap alatt dől el, hogy ez a súlyos beavatkozás megmenti-e az édesapját. Az a hihetetlen, hogy én még tudtam beszélni a drága barátommal. Az Irgalmasoktól még felhívott, volt benne ennyi erő. Lassan beszélt, kereste a szavakat, és éreztem rajta, hogy nagyon megijedt. Később visszahívtam, és még fel is vette, de már nem tudott beleszólni a készülékbe. Azt tudom, hogy a kórházból hívták Győző lányát és fiát. Ők bementek az édesapjukhoz elköszönni tőle. Kiderült, hogy összeomlott a keringése, nem működött a veséje és a mája. Lekapcsolták a gépekről. Győző csodálatos ember volt, jó barát, ízig-vérig fradista, és amolyan aszkéta, aki megpróbált vigyázni magára. A sors azonban csak ennyi időt adott neki…
Mucha József is csak kereste a szavakat a tragédiával kapcsolatban. Évekig együtt játszottak Martos Győzővel, és a kapcsolatuk, a barátságuk nemcsak itthon, hanem Belgiumban is szoros maradt, hiszen mindketten ott profiskodtak.
– Nehéz feldolgozni, hogy az egykori csapatomból, az én Fradimból már eltemettük a kapust, Géczi Pistát, Juhász Pistát, Kelemen Gusztit, meghalt a balhátvéd Meggyesi Pista, és most a jobb oldali védő, a barátom, Martos Győző. Borzalom – mondta fájdalmasan Mucha. – A török Trabzonspor elleni meccs után beszéltem Győzővel, abban maradtunk, hogy a Dózsa elleni rangadón kint a stadionban találkozunk. Jókedvű volt, és szokás szerint életvidám. Mindig is irigyeltem tőle ezt a belőle sugárzó optimizmust. Semmi előjele nem volt a tragédiának. Soha nem panaszkodott, hogy bármi baja lenne. Engem Bálint Laci, a csapattársunk hívott sírva, és miután elmesélte, hogy Győző három nap leforgása alatt min ment keresztül, és hogy milyen súlyos, komplikált szívműtéten esett át, azt mondta kétségbeesve: készülj fel Mucus, a Martos Győző meg fog halni. Nem tudok beszélni erről, siratom a barátomat, a csapattársamat, a valaha volt fiatalságunkat…
Martos Győzőt sokan cukkolták Oleg Blohinnal, a szovjet válogatott egykori klasszis balszélsőjével, aki egy válogatott meccsen alaposan megforgatta őt, de a 34-szeres válogatott ezen is csak nevetett. Bárcsak a halált is kinevethette volna…
