A Felcsút és az ETO elleni bajnokikról ment a szakértés.
Ami a mérkőzés igazi érdekességét adta, hogy a korábban átmenetekből veszélyes Juárez-csapat teljesen életlen volt. Nem csupán helyzetekig alig jutottak el, hanem a ferencvárosi térfélre való eljutás is komoly bonyodalmakba ütközött. Az igazi kérdés pedig ennek a miértje, amelyek nem csak az ETO szempontjából érdekesek, hanem a Fradiéból is, hiszen Borbély Balázs visszatérését megelőzően szignifikáns problémát jelentett számukra az ellenfelek átmenteinek semlegesítése. A felvidéki szakember viszont e tekintetben hozta talán az egyik legnagyobb fejlődést a IX. kerületbe.
Juárez labdás meccsterve jelentős részben az átmenetekre, kontratámadásokra épített. Másfelől a Ferencváros letámadása miatt kényszerből is érkeztek a felívelések, hosszan előre vágott labdák. A Ferencváros a támadóharmadban gyakran emberorientáltan támadta le az ETO-t, ráadásul a belsővédőt a fedezőárnyékban tartva gyakran Samuel Petrásra is nyomást gyakoroltak, ezáltal elfogytak a megjátszható társak, így a kapus hosszú átadásokra kényszerült. A felívelésekkel pedig több probléma is adódott. A kiindulópont, hogy Nfansu Njie nem klasszikus kilences, emiatt rá felívelni a labdákat alapvetően hátrányt jelent, hiszen nem tartozik az erősségei közé, hogy megtartsa, vagy akár tovább csúsztassa, elfejelje ezeket, főleg olyan belsővédőkkel szemben, mint Toon Raemaekers és Mariano Gomez.
A második labdák begyűjtése még mentsvárként megjelenhetett volna, ehhez viszont nagyon kevés hazai játékos volt a labda körül, ráadásul sem Viktor Djukanovic, sem Zeljko Gavric nem kiemelkedő abban, hogy folyamatosan párharcokat nyerjenek, birkózzanak és összeszedjék ezeket a lecsorgó labdákat. Njie elhagyatottsága nem csak a besült labdakihozatalokat követő felíveléseknél volt problémás, hanem az átmeneteknél is. A Ferencváros játékosai sokkal gyorsabban értek vissza, mint ahogy az ETO-játékosok felértek volna. Ráadásul Borbély Balázs a két belsővédőjével szándékosan duplázta a gambiai támadót, így kettő az egy elleni helyzetekben kellett volna helytállnia. Egyszerű taktikai húzásnak tűnik Borbély részéről, mégis húsbavágó módosítás, főleg azért, mert emiatt a pálya többi részén egy játékossal kevesebbje van a Fradinak, azt pedig kiegyensúlyozni, hogy így is jól funkcionáljon a letámadás, egyáltalán nem egyszerű.
Az ETO átmenetekben mutatott gyengélkedésének másik oka a Ferencváros maradékvédekezése (rest defense). A 2-3-5-ös formációban folyamatosan négy-öt emberrel a labda mögött állt a Fradi. Rendszerint csak az egyik szélsővédő húzódott magasabbra, általában a bal oldalon Cadu, így Nagy Olivér visszavontabban helyezkedett a középpályára betagozódva a félterületben. Ennek köszönhetően olyan játékos tömeg volt a pálya középső zónáiban a labda vonala mögött, hogy folyamatosan emberfölényes szituációkat tudtak teremteni. A Fradi visszatámadása jól működött, közel tudtak maradni a labdás emberekhez, nyomást tudtak gyakorolni, a folyamatos létszámfölényüknek köszönhetően pedig gyakorlatilag csírájában tudták elfojtani a győri kontratámadásokat.
A teljes elemzés: M4 Sport
