Az ETO csapatkapitánya és kapusa nyilatkozott a mai bajnokiról.
Miljan Krpic
Nagyon kemény meccs lesz, mert nagyon jó csapatot alkot a Ferencváros, és ezt az európai színtéren is bizonyították. Biztosan nagyon taktikus meccs lesz, szerintem a párharcok lesznek a döntőek, és az, hogy ki akarja jobban a sikert, ezen múlik majd a győzelem csütörtökön. Minden nap, minden edzésen finomítjuk a dolgokat, az apróságokat is, amik különbséget jelenthetnek a meccsen. Tényleg stabilak vagyunk, de szerintem még ennél is lehetünk jobbak, szóval szerintem ez még csak a kezdet. Nem tudom, hogy van Lenny Joseph, gyors felépülést kívánok, ha súlyos a sérülése, de olyan játékosaik vannak, mint pl. Bamidele Yusuf, bár nem tudom, ő játszik-e vagy sem. De nem is a nevek a lényegesek, mert mindegyikük kiváló játékos. Szóval résen kell lennünk, és tökéletesen kell megoldanunk a feladatot, hogy eredményesek legyünk. Tudjuk, mit értünk el az előző idényben, és meg akarjuk ismételni. Természetesen most azért másak a körülmények: a játékoskeretünk és az edző személye is változott, de szerintem így is jók vagyunk, jó munkát végzünk, persze, ahogy mondtam is, még tudunk fejlődni minden téren. Most megmutathatjuk mindenkinek, hogy hol tartunk, de ha nem alakul jól, akkor is van még 26 meccsünk. Szerintem az eddigi hazai meccseinkre kell építenünk, mert a Nyíregyháza és a Zalaegerszeg ellen is jól játszottunk. Ez egy újabb lehetőség, hogy elsősorban magunknak és mindenki másnak is bizonyítsuk, hogy képesek vagyunk újra bajnokságot nyerni.
Samuel Petrás
A labdarúgás világában megesik, hogy egy edző országon belül egyik klubból a másikhoz kerül. A körülmények talán nem voltak a legszerencsésebbek, de ami megtörtént, megtörtént. Most egymás ellen játszunk, és meglátjuk, melyik csapat készült fel jobban a másikból. Nagyon fontos, hogy végig koncentráltak maradjunk. Szerintem a szurkolók indulatosabbak lesznek amiatt, ami a nyáron történt, nekünk viszont arra kell összpontosítanunk, ami a pályán történik, a körülmények nem vonhatják el a figyelmünket. A Ferencváros mindig erős csapattal érkezik, nekünk pedig el kell érnünk az ellenfél játékosainak szintjét, és hozzá kell tennünk valami extrát. Hazai pályán, a szurkolóink előtt meg akarjuk védeni a kapunkat a góltól. Hazai pályán a szurkolóink mindig pluszenergiát adnak, ezt az előnyt ki kell használnunk.









