Vezetőedzőnk értékelt a mai győzelem után.
Borbély Balázs
Tudtuk, hogy egy betömörült védelem ellen fogunk játszani, ott azért fontos, hogy legyen türelmünk feltörni ezt a védelmet. Kellett hozzá a szélsőink minőségi játéka, és nyilván az a hatékonyság, ami főleg a második félidőben jól működött. Csak három hónapja vagyok itt, úgyhogy még csak ismerkedünk. Az egész nyár folyamán tisztult a keret, jöttek-mentek, de azért ismerik egymást a játékosok, és én is megismerem őket, hogyan viselkednek nyomás alatt, nehéz helyzetekben, mi az igazi pozíciójuk. Most már azért nagyjából látom, hogy ki hol tudja magából kiadni a legtöbbet. Daniel is egy ilyen eset. Nagyon jól játszott a Puskás ellen is, gólpasszal járult hozzá a győzelemhez, ma szintén egy gólpasszt adott. Baginak meg nagyon örülök, hogy ilyen bátran játszott a fiatal kora ellenére, és rögtön a második mérkőzésén gólt tudott szerezni. Gondolkoztam a Puskás elleni meccs után, hogyan helyettesítsük majd Lenny-t úgy, hogy minden szabályt betartsunk. Ez tűnt a legoptimálisabbnak. Örülök annak, hogy jó döntés volt. Nem hiszem, hogy egy NBI-es meccsen lehet tartalékolni. Oké, hogy jól alakult a mérkőzés, de az utolsó öt vagy hat percre elvesztettük a koncentrációt. Még nem tudom a számokat, hogy a GPS adatok mit mutatnak, de úgy gondolom, hogy főleg a második félidő nagyon intenzív volt. Rengeteg munkát tettünk bele, ez egy megérdemelt győzelem volt.









