A jelenleg Kisvárdán dolgozó szakemberrel beszélgettek.

– Bajnokságot és Magyar Kupát is nyert, azaz klubszinten többször is a csúcsra jutott edzőként. Mégis, van önben azzal kapcsolatban hiányérzet, hogy a trénerek által két leginkább vágyott munkakörre soha nem kérték fel?
– Mi lehet ez a kettő? Jó, nem játszom a tudatlant, az egyik a Fradi-kispad, a másik a szövetségi kapitányság. Nincs bennem semmi hiányérzet, annak ellenére sem, hogy egyikhez sem voltam soha közel. A Ferencváros edzője nem akartam lenni. Miért? Még gyerekfutballistaként égett belém az, ahogy az akkori Fradi-utánpótlásedzők és az ott játszók a pályán viselkedtek. Erre mondtam azt, hogy ez nem az én világom. Ami a szövetségi kapitányságot illeti, ott magyar edzőnek mostanság nem terem babér. A közvélemény sem fogadna el egy magyar trénert. Akkora ellenszenv van velünk szemben, amit nem lehet ellensúlyozni. Ezt nagyon sajnálom. Ezért is jó például Bognár Györgynek, aki nagy nyugalomban tud Pakson dolgozni. Vele szemben türelmesek a tulajdonosok. Szövetségi kapitány ő sem lett soha – gyanítom, nem is lesz. Mint ahogyan én sem. De ezzel nekem semmi problémám nincsen.

A teljes interjú: Magyar Nemzet