Zsombort és menedzserét kérdezték a váltásról.

Gruber Zsombor

Nagyon örülök neki, hogy egy ilyen lehetőséget kaptam az élettől, és szeretnék ezzel élni. Úgy éreztem, hogy ez a legjobb lehetőség most a karrieremben. Szerintem ez egy olyan hely, ahol lehet fejlődni, és adott egy olyan környezet számomra, ami most egy kicsit más, mint ami Magyarországon van. Úgy érzem, hogy ez egy jó lehetőség, szóval remélem, hogy élni tudok vele. Tényleg azon leszek, hogy ez az új közeg megadja nekem azt, ami ahhoz kell, hogy minél többet kihozzak magamból. Ha ez sikerülni fog, akkor remélem, hogy ugyanúgy a csapattal is nagyon sikeresek tudunk lenni, mert úgy érzem, hogy nagy dolgokat szeretne elérni ez a klub. Első benyomásra tényleg úgy érzem, hogy az itt dolgozók és az itt lévő játékosok is mindent meg akarnak ezért tenni. Volt szó már korábban is külföldi ajánlatokról, de eddig semelyik sem volt olyan konkrét, mint a jelenlegi. Eddig nem is gondolkodtam a váltáson, úgy éreztem, jó helyem van a Fradiban. De most ez egy olyan lehetőség, ami nem minden nap adódik meg egy ember számára. Egy elég erős belga bajnokságban tudok játszani, és remélem, hogy ez egy nagyon jó lehetőség lesz számomra. Volt egy hosszabb beszélgetésem az edzővel, ez is eléggé befolyásolta a döntésemet. Úgy éreztem az egész klubon, hogy ők nagyon szeretnék, hogy én ide tartozzak. Szerintem egy játékosnak ez a legfontosabb, hogy ezt a bizalmat érezze egy klub felől. Remélem, hogy ezt én is vissza tudom nekik adni. A ferencvárosi időszakra tényleg nagyon jól tudok visszatekinteni, mert úgy érzem, hogy nagyon sokat kaptam ettől a klubtól. Válogatott tudtam lenni, magasba emelhettem egy Magyar Kupát, és ha nem is voltam ott, de magyar bajnoknak is mondhatom magamat. A tavalyi második hely az kicsit szomorúbbá tett, de tényleg sokat köszönhetek a klubnak. Lehet, hogy a válogatottságban is sokat segített, hogy a Fradiban fociztam. Tényleg egy rossz szavam sem lehet a klubra, de most úgy éreztem, hogy váltanom kell, és ezt egy nagyon jó lehetőségnek éreztem. Az utóbbi időben nem úgy voltak a játékpercek, de nincs semmi csalódottság bennem. Meg szeretném mutatni, hogy mire vagyok képes, és most ezt lehet, hogy itt kell megmutatnom.

A teljes beszélgetés: M4 Sport

Esterházy Mátyás

A RAAL már korábban is szerette volna megszerezni Zsombit, ám az átigazolási időszak nagy részében a Ferencváros által meghatározott vételár nem tükrözte a piaci realitásokat. A belga klub viszont kitartóan érdeklődött iránta, és amint a Fradi engedett az eredeti elképzeléseiből, Zsombi vételára közelebb került a valósághoz, ezután pedig viszonylag hamar sikerült tető alá hozni az átigazolást. A belga bajnokságot erősebbnek gondoljuk a magyarnál, ennek megfelelően minden magyar érdeklődővel őszintén beszéltünk arról, hogy elsősorban a külföldi folytatást preferáljuk. Zsombi karrierje szépen épült az utóbbi években, előbb NBI-es játékos lett, majd 21 éves korára eljutott száz élvonalbeli mérkőzésig. A Fradiban hol több, hol kevesebb lehetőséget kapott, a hatékonysági mutatói viszont ennek ellenére kiemelkedőek voltak. Emellett bekerült a válogatottba, nemzetközi kupameccseket játszott, ennek köszönhetően több külföldi klub radarjára is felkerült.

MNO