Vannak nevek, amik beíródnak a szurkolók emlékezetébe. Kenan Kodro szerezte a Ferencváros gólját a Real Madrid elleni 2–1-es felkészülési mérkőzésen. Pont ő, akit az igazi Real szurkolók, akik tisztában vannak csapatuk történelmével a legkevésbé szerettek volna látni, ahogy gólt ünnepel a Real ellen, az apja ugyanis számtalanszor megtette, ráadásul ma is rajongással beszél a Barcáról és baszk otthonáról.

Kenan édesapja, Meho Kodro pályafutása során összesen kilenc gólt szerzett a Real Madrid ellen: ötöt a Real Sociedad, kettőt a Barcelona, később pedig további kettőt a Tenerife játékosaként. Sőt, első spanyol bajnoki gólját is a Madrid ellen szerezte. Kodro 1991-ben került Mostarból a Real Sociedadhoz. Sérülés miatt másfél hónapot kihagyott, majd a Bernabéuban tért vissza, és mintegy húsz méterről, szabadrúgásból vette be Paco Buyo kapuját. A Real ugyan 4–1-re megnyerte a mérkőzést, Kodro számára azonban ezzel kezdődött a madridiak elleni különleges sorozat. Volt, hogy egy Real elleni meccsen már 17 másodperc után betalált, 1994. április 24-én pedig a Bernabéuban ő szerezte a Real Sociedad vezető gólját a baszkok emlékezetes 2–0-ás győzelmén. A második gólt az a Imanol Alguacil lőtte, aki később hosszú éveken keresztül a Real Sociedad edzője lett. Négy San Sebastiánban töltött szezonja alatt Kodro 146 tétmérkőzésen 81 gólt szerzett a Sociedadban, és a klub egyik meghatározó játékosává vált.

Aztán jött az a bizonyos Clásico – 1995 nyarán Johan Cruyff személyes kérésére szerződtette a Barcelona. Kodro később elmesélte, hogy Rexach telefonon közölte vele: Cruyff őt akarja a Barcába, ő azonban nem hitte el, ezért azt kérte, hogy maga Cruyff hívja fel. Másnap megszólalt otthon a telefon. „Hola, soy Johan” – hallotta a vonal másik végéről. Kodro visszaemlékezése szerint már csak ezért a telefonhívásért megérte futballistának lennie. A barcelonai időszakának legemlékezetesebb estéje pedig természetesen a Real Madrid ellen jött el. 1996. február 10-én a Barcelona 3–0-ra verte a Realt a Camp Nouban. Meho Kodro szerezte az első és a harmadik gólt, közötte Luís Figo talált be. Kodro-dupla az El Clásicón:

Harminc évvel később pedig a fia talált be a Realnak – immár Fradi-mezben.

„A futball jelenleg nem tud jobbat a Barcánál” – és Meho Kodro esetében nem egyszerűen arról van szó, hogy egyetlen szezont eltöltött Barcelonában. Évekkel később is rendkívül erős érzelmekkel beszélt a klubról. 2013-ban, amikor már a Real Sociedad második csapatát edzette, a Barcelona hivatalos oldalának így fogalmazott: „Barca? A futball ennél jelenleg nem tud jobbat.” Majd hozzátette, hogy a Barcelona „minden értelemben korszakot teremtett”, és külön kiemelte a klub utánpótlás nevelését és futballfilozófiáját. 2017-ben, amikor fia az Osasunával készült a Barcelona ellen, azt mondta Kenannak, hogy a Barca ellen játszani szinte egyedülálló élmény, amelyet élveznie kell.

A Kodro család második otthona Baszkföld – a történet másik érdekes szála Baszkföld, mindkét Kodro erősen kötődik hozzá, ami szintén szálka a madridiak szemében. Meho Kodro ugyan Mostarban született, de 1991-ben San Sebastiánba került, és végül ott telepedett le. A Real Sociedad olyannyira meghatározta a pályafutását, hogy később úgy fogalmazott: „A Real Sociedad olyan volt számomra, mint a barátnőm.” Ma is Donostiában él, Real Sociedad szurkolóként követi egykori klubját. Kenannál pedig még közvetlenebb a baszk kapcsolat: San Sebastiánban született, ott nőtt fel, a Real Sociedad utánpótlásában nevelkedett, később pedig az Athletic Bilbao játékosa is lett. Amikor 2019-ben Bilbaóba igazolt, saját identitásáról egészen egyértelműen beszélt: „Idevalósi vagyok. Itt születtem. Baszkföldhöz tartozom. Bosznia és Baszkföld is az otthonom.” Azt mondta, hercegovinai a vére és a származása, de úgy érzi, félig baszk, félig bosnyák. A baszkokat pedig büszke, temperamentumos, erős karakterű és küzdő emberekként jellemezte, akik sokban emlékeztetik a bosnyákokra.

A családi történet tehát folytatódott a Fradi pályán. Meho Kodro ontotta a gólokat a Real ellen és most a fia folytatta a hagyományt. Úgy látszik, bizonyos családneveket Madridban érdemes megjegyezni.