Fater a maiaknak azt tanácsolja, hogy élvezzék a meccset.

– Augusztus 23-án lesz 31 éve, hogy a Ferencváros az Anderlech kiverésével – története során először – BL-főtáblára jutott. Mennyire él élénken ez a siker az emlékei között?
– Azt nem lehet elfelejteni, az most is él. Igaz, hogy vannak dolgok, amik megkoptak a nevekkel kapcsolatosan, de maga az élmény, amikor bejutottunk, az feledhetetlen.

– Sorrendben a Grasshoppers, az Ajax és Real Madrid volt az ellenfél a csoportkörben. Az Ajax volt az aktuális címvédő, a Real Madrid pedig a többszörös BEK-győztes sztárklub. Melyik számított nagyobb névnek?
– Az Ajax mindenképp nagyobb volt, hiszen akkoriban a Madrid egy kicsit, ha mondhatjuk, gyengélkedett, viszont az Ajax uralta Európát, sőt, ha úgy vesszük, a világot, mert az Interkontinentális Kupát is megnyerte. Minden az Ajaxról szólt, de a Madridot nem lehet elfelejteni, hiszen az egy kiemelt európai csapat volt akkor is, tele sztárokkal. Azok a futballisták csapatként nem működtek jól együtt, ennek ellenére nagyon jó kis gárda volt.

– A BL-ben az első találkozásukra Madridban került sor, ott 6-1-re nyert a Real. Milyen élmény volt oda megérkezni? Goran Kopunoviccsal beszélgettem nemrég, ő azt mondta, hogy kicsit olyan érzése volt, mintha turisták lettek volna, annyira rácsodálkoztak a madridi körülményekre.
– Valóban voltak közöttünk olyan játékosok, akik, amikor beléptünk a stadionba, körülnéztek és csodálkoztak, elkezdtek fotózni. Szerintem a mérkőzésen érződött, hogy egy kicsit kishitűek voltunk, talán többen nem voltunk hozzászokva, hogy egy akkora stadionban, annyi néző előtt játszhatunk. Az 1995-ös csoportkör hazai meccséről inkább szívesen beszél az ember!

– Az Üllői úton 1995. november 1-jén találkoztak, ifjabb Albert Flórián góljával sokáig vezetett is a Fradi, végül 1-1 lett az eredmény. Végigjátszotta azt a találkozót is, sőt, csapatkapitány volt. Milyen emlékei vannak róla?
– Fűtött bennünket a visszavágás vágya. A kinti eredmény után is tudtuk, hogy nincs akkora különbség a két csapat között. Már a körítés is nagyon nagy volt a meccs kapcsán. Szokás szerint már előző nap tele volt a stadion környéke, a jegyeket korábban eladták. Maga a mérkőzés, ha jól emlékszem, esős volt, a talaj csúszós és nehéz. Jó csapattal jött a Madrid, bár volt egy két sérültje az első mérkőzéshez képest, de így is nagy egyéniségekből állt a Real. Nekem a kedvencem Michael Laudrup volt. Az a játék, amit produkált kint, majd amit játszott itt is, a válogatottban is… Világklasszis volt. Mellette itt volt Sánchez Flores, Miquel Soler, aki az első meccsen nagyon jól játszott, elől pedig Raúl, de sorolhatnám a neveket hosszan. Szenzációs csapat volt. Budapesten nagyon jól játszottunk, szerettünk volna visszavágni, és amellett, hogy megszereztük a vezetést, volt jó pár lehetőségünk, de talán a rutintalanság számlájára is írható, hogy nem tudtuk kihasználni őket. Talán, ha egy kicsit jobban tudtunk volna koncentrálni, két góllal is vezethettünk volna, de hát ilyen a futball, az ellenfélnek is megvoltak a lehetőségei.

– Fel tudná idézni, hogy kikkel csatázott a pályán?
– Két belső védőnk volt akkor, Hrutka Jani és a Kuznyecov emberfogó szerepet töltött be, Mancika, azaz Telek Andris volt mögöttük, aki söprögetett. Jobb oldalon volt Páling Zsolt, a balon pedig én. Főleg Juan Esnáiderrel találkoztam a pályán, de miután becsérélték, Luis Enruque ellen is volt egy-két párharcom.

– Emlékszik, hogy annak idején milyen őrület vette körül azt a mérkőzést?
– Nagyon nagy volt az érdeklődés. A jegyek már elővételben elfogytak. Ugyanolyan őrület volt, mint amikor az Ajaxot vártuk. Az akkori lehetőségekhez mérten nagyjából 17-18 ezer ember volt a stadionban, ők végig szurkoltak, és nem csak a B-közép, az oldallelátó is. Az a hangulat felejthetetlen!

– Milyen emlékek jutottak eszébe először, amikor megtudta, hogy 31 év után újra a Fradival játszik a Real Madrid?
– Ez egy nagyon nagy élmény, pláne most, hogy a Real Madrid Európa egyik legjobb csapata. Annak ellenére, hogy a világbajnokság miatt a sztárok közül nem mindenki játszhat, jó kerettel jön a Real Madrid. Persze, nekem is előjönnek az emlékek arról, amikor játszottam ellene. Mancikával és Kisflórival is beszéltünk, hogy ilyenkor automatikusan beugranak a régi élmények.

– A Fradi mai futballistáinak mit javasolna, milyen felfogásban lépjenek pályára a Real Madrid ellen?
– Élvezzék a játékot, ez a legfontosabb! Ez egy felkészülési mérkőzés, nincs tétje, nem úgy, mint annak idején nekünk, amikor kellettek a pontok. Menjenek ki a pályára, és élvezzék, hogy a Real Madrid ellen tudnak játszani! Könnyed játék kell, csak felszabadultan, és akkor önmagukból is ki tudják hozni a maximumot.

– Milyen eredményre számít?
– Nem lesz akkora különbség, mint amit sokan várnának. Szerintem pariban tudunk lenni a Madriddal.

– Hamarosan újrakezdődnek az utánpótlás bajnokságok. Hogyan alakul a szombati napja a Real Madrid elleni meccset megelőzően?
– A szombati napon is lesz munka, az utánpótlásunkhoz jönnek csapatok, 16 órától játsszunk az Eszék ellen két korosztályban is. A Real Madrid elleni mérkőzés 19 órától lesz, úgyhogy, ha végeztünk, rohanok haza, hogy kiérjek majd a Groupama Arénába.

forrás: fradi.hu / Hatos Szabolcs