Dávid a frissen nyert arany mellett 10 és 5 km-en is ezüstérmet szerzett a párizsi EB-n. Gratulálunk!

10 km: Fradi.hu, M4 Sport, MÚSZ

Betlehem Dávid

Jó volt, jól éreztem magam. Éreztem, hogy a franciák nem a végén akarnak elmenni, inkább mindig elöl akartak lenni. Szóval a hatodik kör végére azt mondtam, hogy most már tényleg elöl kell maradni, és menni. Sok jó taktikai döntést hoztam menet közben, viszont a végén kicsit korán indítottam meg a hajrát. Itt a hetedik körben visszafelé már éreztem, hogy előre kell menni, és próbálni kicsit kizökkenteni Flót. Szerintem sikerült, de nem kell azért elfelejteni, hogy a világ egyik, ha nem a legjobb nyíltvízi úszója még mindig, attól még, hogy a hideg, hullámos vízen nem úgy ment neki. Látszott, hogy a végén már neki is sodort annyira a víz, hogy inkább ő is bal oldalt ment, mint hogy kiment volna a hajókhoz. Jó taktikával úszott, és tényleg akkor indult el mellettem, amikor nem számítottam rá. Nem tudtam úgy harcolni, ahogy szerettem volna, de tényleg elkészültem az erőmmel. Nem vagyok csalódott, ebben ennyi volt, örülök, hogy volt bennem annyi, hogy elinduljak, és magamra vállaltam az utolsó kört. Jó formában vagyok, jól éreztem magamat, nagyon fekszik Flónak ez a sík, meleg víz. Nem volt akkora sodrás, mégis úgy úsztunk össze-vissza, mintha úgy sodorna, mint az olimpián. Ez kicsit fura volt, hogy mindig a hajók mellett úsztunk, meg a hídnál is inkább a híd lábát céloztuk. De mindegy, igazából követtük az elsőt. Ha én voltam, akkor engem követtek, ha a Flo, akkor a Flót követték. Ilyen szempontból könnyebb volt, viszont nehezebb volt, hogy kisebb volt a pálya, sokkal több forduló volt, sokkal több verekedés volt. Hármas levegőt próbáltam úszni, hogy minden oldalról lássam, ha valaki próbál ránk jönni. Ezért jöttünk, ez az EB lényege, a fő szám, a királyszám, örülök, hogy dobogó lett, és a dobogónak is nem a legalsó foka. Persze jobb lett volna, ha EB-t nyerek, de erre még van pár esélyem, igaz nem olimpiai számban, de jó azt érezni, hogy ott vagyok az elsők között, és úgy, hogy 2028-ban nem Flónak fog kedvezni a hideg, hullámos óceán.

5 km: Fradi.hu, M4 Sport, MÚSZ

Betlehem Dávid

Próbáltam mindent megint, kívül, belül, alatta, fölötte, mindenhogy előzni, de Flo megint erősebb volt a végén. Éreztem, hogy most én vagyok belül, ő ment ki a hajókhoz. Úgy éreztem, hogy egymás mellett vagyunk, vagy talán van egy kis előnyöm, de aztán tényleg úgy elfáradtam, mint az állat. Mindent kihúztam magamból, szóval nem vagyok elégedetlen. Most nincs még ellene fegyverünk, de ahogy látom, a Világkupán azért nem sokszor volt előttem. Szóval van ő is, hogy bakizik, de most tényleg nagyon fekszik neki ez a sima meleg víz. Szóval nehéz bogyó megelőzni, de úgy vagyok vele, hogy még van egy knock-out, ott nem tudom, maximum visszahúzom a végén, ha arról van szó, akkor ne nyerjek, zárjanak ki, de ő se nyerjen… Mindent meg fogok próbálni ott is a végén, hogy találjak valami fogást rajta. De nem vagyok elégedetlen, jó, hogy van egy ilyen versenytárs, aki tényleg ennyire erős, és van hova felnézni, nem csak visszafele. Jó, hogy látom, hogy miket tud csinálni, és így megcsinálta előbb balról, most meg jobbról. Szóval erős, de úgy vagyok vele, hogy örülök, hogy a sáska, aki a lábamon volt, leszakadt. Örülök neki, hogy van egy ilyen ellenfelem, és hogy tol előre engem nap mint nap. És hát más volt, sokkal másabb volt. Megint elég korán kezdtek a franciák kijönni, és mindig próbáltak előrébb jönni. Fura volt, hogy sose az élre akartak törni, mindig csak ott a második-harmadik helyen akartak lenni. Lehet, ezen vesztek rajta a végén, hogy nem vállalta el egyik se a vezetést. Éreztem az elejétől kezdve, hogy már az első körben nem úgy mozogtam, ahogy szerettem volna, de próbáltam fejben összerakni azt, hogy bármennyire is nehéz, mindenkinek legalább ennyire fáj, mint nekem, ha nem jobban. Úgy voltam vele, ha az utolsó körig valahogy kibírom, akkor onnan kell előzni mindenhonnan, ahonnan tudok, és akkor akár meg lehet az arany is. Ez most nem jött össze. Nem szállok el attól, hogy megnyertem egy Világkupa összetettet, azért vannak páran, akik már többször megnyerték. Az egy jó dolog volt, sokszor kellett úgy odaállnom, hogy tudtam, nagyon hideg lesz a víz és nagyon hullámos, ami nem nekem kedvez, de mégis muszáj ott lennem és nyernem, és megtenni mindent azért, hogy kibírjam mentálisan ezt az egészet. Hogy amikor odaérek Los Angelesre, akkor ne az legyen bennem, hogy hideg víz, most mit kell csinálnom, hanem minél többet meg kellett erőszakolnom magamat fejben ahhoz, hogy ezeken a holtpontokon átessek és valahogy fejben legyőzzem ezt a fázást, remegést. Szóval már úgy jöttem ide az EB-re, hogy voltak bennem pici kételyek, hogy milyen a formám, hiszen tényleg az olasz edzőtábor végén már éreztem, hogy nagyon a végét járom mentálisan. Így a fizikai dolgok is kezdtek előjönni, a vállam, a könyököm fájdogált. Nem tudtam, hogy mi lesz itt velem az EB-n, és rossz lett volna a kifogásokat keresni, hogy egy Világkupa szezon győzelem után miért nem sikerül az EB nekem, miért nem sikerül a főverseny. Szóval örülök, hogy azért tényleg jó az a munka, amit végzünk, és jó a csapat, ami engem körülvesz, és innen is tényleg köszönöm mindenkinek, az erőnléti edzőmnek, Laci bá’-nak, a terapeutáknak, mindenkinek, aki ott áll mellettem, és támogat.