Clubunk úszójával beszélgettek.
– Száz gyorson megúsztad a szintet az augusztusi párizsi Európa-bajnokságra. De nem volt ez olyan egyszerű… Mielőtt belemennék a személyes részbe, áruld el, mi a véleményed a nehéz szintekről, az új válogatási elvekről?
– Az, hogy tényleg nagyon erősek. Azzal, hogy már nem számít be az előző évi nagy versenyen úszott idő, nehezebbé vált a szint teljesítése. Persze kiskapuk vannak, hiszen a váltók kapcsán azért így is be lehet kerülni a válogatottba, de nekem a lényeg az, hogy száz gyorson megúsztam a szintet.– A jó idő kellhet Párizsban is, hiszen hosszú idő után ez ismét egy úgynevezett nagy Európa-bajnokság lesz. Milyen mezőnyre, milyen időeredményekre számítasz száz gyorson?
– A COVID miatt folyamatosan torlódtak a világversenyek, de mára helyreállt a rend, és ez tényleg nagy EB lesz: mindenki erre készül, úgyhogy arra számítok, kemény verseny lesz, hogy mást ne mondjak, Jegor Kornyev az orosz bajnokságon nemrég kétszer is 46.9-et úszott, és akkor még nem beszéltünk a román David Popovici-ról. De úgy érzem, én is jó formában vagyok, legutóbb a párizsi olimpia előtt éreztem ugyanezt.– Mivel lennél elégedett Párizsban?
– Nem kertelek, mindenképpen érmet várok magamtól. Mondhatom, hogy nyerni megyek Párizsba, hiszen így kell hozzáállni, de inkább azt mondom, éremért megyek. Nem lesz könnyű, ám jól haladok, keveset voltam beteg, úgyhogy ezúttal végig tudtam csinálni egy teljes felkészülést. Jó érzéseim vannak – egyéniben és a váltókkal kapcsolatban is.– Ez két érmet is jelenthet?
– Igen. De a 4×100-as mellett jó lehet a 4×200-as gyorsváltónk is!– Balatoni gyerek vagy. A tóban tanultál meg úszni, vagy medencében, szervezett körülmények között?
– Itt is, ott is. Sok mindent ott tanultam meg. Ehhez tudni kell, hogy a szüleim a vendéglátóiparban dolgoznak, most is a Balatonnál van büfénk, úgyhogy gyerekként az én nyaraim ott teltek. Annyira sokat voltam kint a parton, hogy teljesen kiszőkültem, anyukámtól meg azt kérdezgették, hogy festi-e a hajamat. Uszodában persze egyszerűbb és biztonságosabb is megtanulni úszni.– Gyerekként beálltál segíteni a büfébe?
– Én nem az a fajta voltam. Ebből a szempontból én voltam a lusta gyerek, a nővérem már 15-16 évesen beállt segíteni. Akkoriban egyébként már Érden laktam, versenyekre jártam, nyár végére fejeződött be az idény, így inkább pihenésre használtam a kevés szabadidőmet. Egyébként, amikor nem volt olyan sűrű nap és volt hozzá kedvem, beálltam kasszázni, azt szerettem csinálni.– A versenyszerű úszás kinek az ötlete volt, ki indított el a pályán?
– Megint a nővéremet kell említenem… [nevet]. Négy évvel idősebb nálam, ő is úszott. Kezdetben az úszás mellett fociztam, gitároztam. A kosarazásba is belekóstoltam, de az nem tetszett. Egyetlen edzésen voltam, nem jött be, nem is mentem többet. Slusszpoén: a mai napig szeretek kosarazni, edzőtáborokban sokat játszunk, amikor van rá lehetőség. Szóval a nővérem volt a kulcs. Tetszett, hogy egy versenyen sok érmet lehet nyerni, nem csak egyet. Megtanultam úszni, ami szerintem mindenkinek nagyon fontos, de senki nem fogott kést a torkomhoz, hogy nekem ezt kell csinálnom. A saját döntésem volt, hogy komolyabban beleállok.– Mikor derült ki, hogy tehetséges vagy és érdemes csinálnod?
– Szerintem mindig csak utólag derül ki, hogy megérte-e. Tizenhárom évesen döntenem kellett: kiderült ugyanis, hogy Siófokon bezárják az uszodát. Ez mondjuk kicsit fellengzősen hangzik, mert egy kétpályás, 25 méteres hotelmedencéről volt szó. A siófoki edzőim, Vargha Béla és Király Johanna azt mondták, hogy van tehetségem az úszáshoz, és ha folytatni akarom, akkor lehet belőle valami. Ők ajánlották Plagányi Zsoltot, aki akkor Érden volt edző. Felmentem hozzá egy tesztúszásra, azt követően pedig el kellett döntenem, hogy maradok-e Siófokon és csinálom, amit ott csinálni lehet, vagy elkezdem komolyan venni az úszást. Nem volt könnyű időszak, mert szétvált a család, két háztartást kellett fenntartani. A szüleim azt mondták, amíg azt látják, hogy rendesen csinálom, addig mindenben támogatnak.– Volt olyan időszakod, amikor nem volt lelkes edzésre járó?
– Persze hogy volt. Szerintem nincs olyan úszó, akinek ne lett volna. Ez egy rendkívül monoton sport, amihez óriási kitartás kell. Nincs egy labda, amit dobálhatunk, úszunk faltól falig. Néha elgondolkodom rajta, hogy ha újrakezdeném mást választanék-e. De nem szoktak ezek „kiégések” fél napnál tovább tartani [nevet]. Nagyon ritka, hogy nem megyek le edzésre.– Hihetetlenül nyugodtnak tűnsz mindig. Szoktál egyáltalán úgy igazán dühös lenni, amikor, teszem azt legszívesebben szétvernél valamit?
– Csak, ha játszom [nevet]. Ezért nem vagyok csapatsportágba való, mert felidegesítenének a saját csapattársaim. Egyébként eszméletlenül nyugodt és türelmes ember vagyok. Ha a játékot félreteszem, nem is tudom, utoljára mikor, ki idegesített fel. Tényleg csak a játékot tudom mondani. Nagy gamer vagyok, ez nálam gyerekkori „betegség”, de ezzel tudok kikapcsolódni. Régen borzasztó voltam… most már nyugodtabb vagyok, de éppen a közelmúltban sikerült tönkretennem a monitoromat, szóval… De minden másban nyugodt vagyok, a párommal két éve vagyok együtt, és még soha nem veszekedtünk. De hogy ne csak a rosszat mondjam, az előnye is megvan ezeknek a játékoknak, segítenek a koncentrálásban, javul a reakcióidőm, hasonlók.
