Mancit kérdezték az NBI-ről.

Egy jó kis emlékezetes Fradi–Újpest. Mondjuk 8-3-as, 7-1-es vagy 6-0-s végeredménnyel. Nagy kérdés, hogy a biztos, irigyelt háttérrel rendelkező lilák hosszú-hosszú évek után végre felnőnek-e a zöldekhez. Ez egyértelműen jót tenne a bajnokságnak. Egy várva várt, háromesélyes derbi magyaros futballünnep lenne. De nem csak a két ősi riválisról szól majd az előttünk álló pontvadászat. Főszereplő lehet a bajnok és a Bajnokok Ligájából máris kiesett ETO FC, a Bognár György által ütőképes csapattá formálódott Paks, a korábbi önmagát kereső Debrecen vagy a „dél-amerikás” Zalaegerszeg. S itt van újra a legjobbak között a Vasas és a Honvéd is. Lehetne kettős meccseket rendezni a Puskás Arénában, a régi idők emlékére a Népstadion helyén – ám gyaníthatóan ez nem terv a labdarúgó szövetségben. Ami viszont tény: a 12 csapatból öt fővárosi.

– Hogy jó-e a sok pesti csapat a bajnokságban, az majd menet közben kiderül – mondta Telek András. – Mindenesetre a szurkolók számára vonzó lehet a sok fővárosi presztízsmeccs, talán a korábbi rangadók hangulata elevenedik majd meg az Üllői úton, a Megyeri úton, a Fáy utcában, Kispesten és a Hungária körúton. Az pedig jót tenne a bajnokságnak, ha az Újpest újra valódi riválisa lenne a Ferencvárosnak. Szurkolok a liláknak, hogy legyen erős, jó csapatuk, amely méltó a hagyományokhoz, és izgalmassá teszi a bajnokságot.

A zöld-fehérek exkapitánya szerint a bajnoki cím sorsa nem kérdéses.

– Ha tippelnem kellene, számomra egyértelmű, hogy a Fradié lesz az aranyérem. Mentek el kulcsjátékosok, de a keretünk még így is a legerősebb. Ráadásul egy remek edző került hozzánk. Az ETO kiváló szezont tudhat maga mögött, de kétlem, hogy sikerülne megismételnie. Sajnáltam, hogy ilyen gyorsan kiesett a BL-ből, ilyenkor látszik, mennyire hiányzik a nemzetközi rutin. Számos klubnál örömteli, hogy várhatóan jóval több magyar futballista kap majd szerepet, és a büdzsé is konszolidálódik, nagyon helyesen. Minden csapatnál racionalizálni kell a költségvetést, és ez jó irány. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy az osztályozó bevezetése igazságos döntés volt, az NBII-es klubok aligha így gondolják. De a világ változik, majd meglátjuk, milyen hatása lesz annak a bizonyos osztályozónak… – tette hozzá.

Blikk