Visszatérő problémáról beszélnek a Twente hívei, miközben kapitányukat bírálják és a Fradi pálya hangulatától is tartanak. A Twente két szurkolói oldalának véleménye összecseng.

TwenteInsite – fájdalmas vereség, amely rossz helyzetbe hozta a csapatot. A TwenteInsite szerint az enschedeiek fájdalmas vereséget szenvedtek, és kifejezetten kedvezőtlen helyzetből várhatják a visszavágót. Az oldal jó hazai kezdést látott, ám Bart van Rooij gyenge védekezése után Joseph megszerezte a vezetést. A helyi szurkolói portál szerint a Twente több alkalommal is közel járt a gólhoz, de nem tudta kihasználni a lehetőségeit. Joseph második találata ezért különösen súlyos csapás volt. A mérkőzésről szóló beszámoló alatt több mint kétszáz hozzászólás és reakció jelent meg, ami jól mutatja, milyen erős csalódást váltott ki az eredmény a szurkolók között.

TwenteFans – túl passzív volt a hazai védelem. A TwenteFans ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy a Ferencváros első gólja a játék képével ellentétesen született. A második találatnál viszont már egyértelműen a holland védelem passzivitását emelték ki: Mees Hilgers távollétében az Alec Van Hoorenbeeck helyén szereplő Stav Lemkin és Ruud Nijstad sem avatkozott közbe megfelelő határozottsággal. Az oldal értékelése szerint a Twentére rendkívül nehéz visszavágó vár, bár az egygólos különbség miatt még nincs lezárva a párharc.

A hozzászólásfolyamok, a több száz reakció és a szurkolói osztályzatok alapján három meghatározó vélemény rajzolódik ki.

Megint csak a játék, kevés eredménnyel” – a leggyakoribb kritika az volt, hogy a Twente sokat birtokolta a labdát, rengeteg energiát tett a támadásokba, de a kapu előtt ismét nem volt elég pontos és könyörtelen. A szurkolókat különösen bosszantotta, hogy a csapat már az első percekben vezetést szerezhetett volna, mégis a Ferencváros jutott előnyhöz. Többen ugyanannak a régi problémának a visszatérését látták: a Twente látványosan és fölényben futballozik, de az ellenfél sokkal kevesebb lehetőségből is eredményesebb. A kommentek központjában elsősorban a helyzetkihasználás, van Rooij hibája, Weghorst teljesítménye és a budapesti esélyek álltak.

Van Rooij lett a fő bűnbak, Orjasaeter a közönség kedvence – a szurkolói osztályzatok alapján éppen a frissen kinevezett kapitány Bart van Rooij kapta a legkeményebb kritikát: 4.5-es átlagával ő lett a Twente leggyengébbnek ítélt játékosa. Az első ferencvárosi gólnál elkövetett hibája alapvetően meghatározta a róla kialakult véleményt. Nem sokkal járt jobban Thomas van den Belt, aki 4.6-et kapott, míg Daan Rots 4.9-es értékeléssel zárt. Weghorst bemutatkozásától sokkal többet vártak: a válogatott támadó szurkolói átlaga mindössze 5.0 lett. A meccs legjobb twentei játékosának egyértelműen Orjasaetert választották. A norvég szélső 7.6-es osztályzatot kapott, Adelgaard pedig 6.6-del végzett mögötte. A szurkolók tehát a bal oldalt értékelték pozitívan, ahogyan a holland szaklapok is a csapat ezen részétét tartották a legveszélyesebbnek. A támadójátékról folyó vitában az egyik visszatérő kérdés az volt, hogyan lehetne jobban kihasználni Weghorst fejjátékát. Egy szurkoló arra hívta fel a figyelmet, hogy Rots befelé csavarodó beadásainál Weghorstnak következetesebben kellene a hosszú kapufát támadnia. Ez jól összefoglalja a szurkolók véleményét: a beadások és a középcsatár mozgása egyelőre nincsenek összhangban.

Egygólos hátrány: remény és komoly aggodalom egyszerre – az optimistább szurkolók abból indulnak ki, hogy a Twente Enschede-ben is eljutott elegendő helyzetig. Szerintük a párharc nem lefutott, különösen akkor, ha a Ferencváros Budapesten kevésbé visszahúzódva és több területet hagyva futballozik. A pesszimistábbak viszont arra figyelmeztetnek, hogy idegenben már nem elég egy jó periódus vagy egy döntetlen. A Twentének legalább egy góllal nyernie kell a hosszabbításhoz, miközben Enschede-ben megtapasztalhatta, hogy Dibusz kiváló napot foghat ki, Joseph pedig néhány másodperc alatt büntetni tudja a védekezési hibákat. A budapesti környezet is aggodalmat kelt. A holland oldalak nagyjából 1100 vendégszurkolóval számolnak, de a Groupama Aréna hangulatát „boszorkánykatlanként” írják le. A közönség tehát még hisz a fordításban, de abban nagyjából egyetértés van, hogy a Twentének lényegesen pontosabb és fegyelmezettebb mérkőzést kell játszania.