Így csak a helyosztókon leszünk érdekeltek a Világkupán.
Női vízilabda, Világkupa, negyeddöntő
Spanyolország 8-7 Magyarország
Negyedek: 2-2, 3-2, 1-2, 2-1Beszámoló: Fradi.hu, MVLSZ, NSO
Összefoglaló: M4 Sport
Teljes mérkőzés: MédiaKlikkCseh Sándor
Számítani lehetett rá, hogy ez az egyik legnagyobb harc lesz a negyeddöntők során – összességében nyilván nagyon szomorú vagyok, hiszen az volt a cél, hogy ma nyerjünk és aztán megint döntőbe jussunk. Küzdöttünk, nagyon jól védekeztünk, hiszen nyolc gólt kaptunk, azaz alapvetően nem lehetek elégedetlen nagyon sok mindennel, kivéve a végeredményt. Ugyanakkor nem érdemeltük meg a győzelmet, mert kialakítottuk a helyzeteket, de az a csapat, amelyik ezt megteszi, de aztán a játékosai nem mernek odaállni és belőni, azok nem nyernek. Nem akarom rájuk tolni a felelősséget, nagyon sokat elemezzük majd ezt a meccset, mert rendkívül tanulságos. Az utolsó mondatom legyen az, hogy csalódott vagyok, de rengeteg jó dolgot láttam, hiszen sok olyan fiatal letette itt a névjegyét, akik életükben először játszanak egy világversenyen a válogatottban.





