Az akkor már ki emlékszik rá, hogy éppen milyen néven szereplő csapat korábbi játékosa szerint az újpesti hidroglóbusz miatt nem sikerült ez – Kovács Zoltán ezt kikérte magának.
Boban Nikolov
Danko Lazovics és Marko Nikolics teljesítették, amit korábban megígértek: megnyertük a bajnokságot, Marko szerződését pedig három évvel meghosszabbították. Nem akart itt megállni, fejlődni szeretett volna, és olyanná tenni a Videotont, amilyenné később a Ferencváros vált. Nemcsak egyszer akarta megnyerni a bajnokságot és kijutni Európába. A mi mentalitásunk a Balkánon más: számunkra rendkívül fontos az adott szó. Attól a pillanattól kezdve, hogy nem az a játékos érkezett, akit Marko kért, megromlott a kapcsolata a vezetőséggel. Szerintem ez volt a legnagyobb hiba, amelyet elkövettek. Danko azt mondta, azért érkezett ide, hogy segítsen, de úgy érzi, nem tartják tiszteletben azt, amit mondanak. A következő idényben megnyertük a Magyar Kupát is, ennek ellenére Kovács és Marko kapcsolata addigra már teljesen megromlott.
Kovács Zoltán
Nem szoktam hetente szerepelni a médiában, ám most úgy éreztem, meg kell szólalnom. Boban Nikolovot én hoztam a Videotonhoz, ahol élete szerződését kapta, és Olaszországba is én adtam el. Az, hogy ilyen butaságokat állít, és ez meg is jelenhetett, több ember felelőssége, amit elmondott, az pedig csak nyomokban tartalmaz igazságot, ami teljesen tévútra viheti az információra éhes szurkolókat. A hanyatlásról pedig csak annyit, hogy Marko Nikolics távozása után még játszottunk kupadöntőt, nemzetközi kupaindulást érő helyen végeztünk, ezüstérmet szereztünk a bajnokságban a jóval nagyobb büdzséből gazdálkodó Ferencváros mögött. Ezek tények, amelyek magukért beszélnek. A csapat a távozásom után négy évvel esett ki, senki se merje ezt az én nevemhez kapcsolni!





