Női pólósaink klasszisával beszélgettek.
“Nagyon jó, hogy sok tehetségünk van, és folyamatosan fiatalodik a magyar válogatott, de szerintem azért szükség van rutinos játékosokra is. Nem tekintek magamra tyúkanyóként, aki a csibéit terelgeti, mert nincs szükség rá, hiszen aki meghívót kap, az tudja, hogy kötelessége mindent beleadni. De az éles pillanatokban nem árt, ha van a csapatban valaki, aki már élt át hasonlót” – mondta vidáman a Ferencváros klasszisa.
Az előző három nemzetközi versenysorozatban parádézott a női vízilabda válogatott, amely az Európa-bajnokságon, a világbajnokságon és a Világkupán is döntőt játszott. Megnyernie egyik finálét sem sikerült, de Keszi szerint ebben a kiegyensúlyozott mezőnyben a három döntő is hatalmas eredmény. “A folyamatos fiatalítás ellenére oda tudtunk érni a döntőre, ami azt mutatja, nagyon jó a balansz a fiatalok és a rutinos játékosok között. Hogy miért nem sikerült megnyerni egyiket sem? Nos, ha nálam lenne a Bölcsek köve, tudnék rá válaszolni, szóval majd szólok, ha megtaláltam” – mondta nevetve. “Lehet köze hozzá, hogy sok a fiatal, hiszen a nemzetközi rutinra nagy szükség van az élet-halál pillanatokban, de azért azt is tudni kell, hogy az olimpia ciklus első felében még önmagában egy döntős szereplés is nagyon sokat ér. A második felében kell nyerni, bebiztosítani az olimpiai kvótát, és megmutatni mindenkinek, hogy aki győzni akar, annak minket kell megvernie.”
A januári Európa-bajnokságon fogcsikorgató küzdelemben maradtunk alul a fináléban, majd nem sokkal később jött a Világkupa-selejtező, ahol volt olyan pillanat, amikor a szuperdöntőbe jutásunk is veszélybe került. Végül jól alakultak a dolgok, és ott leszünk Sydney-ben, ahova már a csapattal tart Keszthelyi is. “Igen, kellett egy kis szerencse is, de én azt mondom, a lehetőség mindenkinek ott lehet a kezében, az igazi bajnokok azokból lesznek, akik meg is tudják ragadni. A lányok pontosan így tettek, megdolgoztak az esélyért, és aztán meg is ragadták. Nem éltem volna meg tragédiaként, ha kimarad ez a torna, mégis nagyon fontos, hogy ott leszünk, hiszen a fiataloknak minden nemzetközi tétmeccs egy komoly fejlődési lehetőség.”
Az utóbbi években kialakult egy rendkívül szoros és kiegyenlített élmezőny a női pólóban, ahol 6-7 csapat közül tényleg bármelyik győzhet, és ezek a csapatok szépen keresztbe is verik egymást minden alkalommal. Mi kétszer a görögökkel, egyszer a hollandokkal döntőztünk, és Keszthelyi szerint nemhogy egyszerűsödne, tovább bonyolódik a helyzet. “Az oroszok visszatérésével egy, az elitmezőnnyel azonos szintű csapat lép be! Biztos vagyok benne, hogy mindenki vért fog izzadni ellenük, iszonyú gyorsak, és nemcsak úszásban, gondolkodásban is! Bátran játszanak és amolyan oroszos módon jó katonák: mindenki tudja, mi a dolga, és teszi is. Utálni fog ellenük játszani mindenki!” – szögezte le a csapatkapitányunk.
Könnyen lehet, hogy mi is belekóstolunk az oroszok játékába, hiszen a spanyolok elleni negyeddöntő után az elődöntőben a holland-orosz továbbjutója várna ránk. Ennyire azonban felesleges előreszaladni, mert ebben a mezőnyben tényleg bármi megtörténhet. “Azt már most biztosan tudjuk, hogy a spanyolok és a hollandok is néhány komoly név nélkül érkeznek Sydney-be, de ez teljesen normális, mindenki a legjobb csapatát keresi, és közben próbálja beépíteni az ígéretes tehetségeit. Kivétel az ausztrálok, ők a fényessel készülnek, viszont ez is érthető, hiszen hazai pályán győzni akarnak.”
Keszthelyi szerint nagyon jól halad a magyar csapat, ott vagyunk azok között, akik megnyerhetik bármelyik tornát, és muszáj is, hogy így legyen, hiszen nekünk nemcsak a 2028-as Los Angeles-i olimpiára kell figyelnünk. Jövőre ugyanis hazai pályán szállhatunk medencébe a világbajnokságon, és ez kötelezi a csapatot! Vagy mégsem? “Hát persze, hogy kötelezi, de bárhol lenne a vébé, ugyanígy gondolnánk rá! A többi csapatnak is mindegy, hova kell utazniuk, mindenki azért jön, hogy kvótát szerezzen az olimpiára!”
Keszi gazdag pályafutása során három világbajnoki döntőben is szerepelt, de megnyernie egyiket sem sikerült. Talán Budapesten jön el ennek is az ideje! “Ha jóslatot vársz tőlem, akkor csalódást kell okoznom! Azt tudom csak garantálni, hogy elszántan, a győzelemért mindent bevetve fogok küzdeni a csapat többi tagjával együtt, és természetesen nagyon boldog leszek, ha sikerrel járunk. Viszont ugyanezzel a céllal érkezik majd másik 7-8 válogatott is! Nincs garancia semmire, csak reménykedni lehet benne, hogy sikerült jól levonnunk a vesztes döntők tanulságait, és nem stresszeljük túl a kulcspillanatokat. A rutin már csak olyan, hogy nem lehet máshogy megszerezni, csak sok ilyen meccsel, viszont ha egyszer megvan, akkor már nem veszi el tőlünk senki!”





