Bár a klubokat titoktartásra kötelezték, azért kiszivárogtak az információk.
Információink szerint kb. 850 millió forinttal minden élvonalbeli egyesület számolhat, amennyiben minden feltételt (4+1-es magyar- és fiatal ajánlás) betart. Az NBI-re vonatkozó teljes csomag így mintegy 10 milliárd forint volumenű összeg. Ez az MLSZ-től érkezik, ennek fedezete részben a televíziós jogok értékesítéséből származó bevétel lesz, illetve adott esetben kiegészülhet mindez a szerencsejátékból származó pénzekkel. A tavalyi idényhez képest ez klubonként 20-30 millió forintos visszaesést jelent, igaz, nem lehet tökéletesen párhuzamot vonni a szezonok között, hiszen évről évre változik a támogatási forma.
A fenti összeg kiegészülhet még a szezon végén helyezéspénzekkel is (dobogós pozíciók esetében ezek néhány tízmilliót érhetnek, aranyérem esetén már 100 millió feletti a jutalom). Anyagi szempontból különbség például az is az idények között, hogy míg a 2025/26-os szezonban létezett győzelmi prémium (meccsenként 15 millió forint), addig a 26/27-es idényben ilyen már nem lesz. Ez például egy élmezőnyben szereplő klubnak (az ETO 20, az FTC 21 győzelemmel zárt) nagyjából 300 millió forintos pluszt is jelenthetett, tavaly így emelkedtek bőven egy milliárd forint fölé a központi jogokból származó összegek egyes csapatok esetében.
Fontos adalék, hogy ha egy egyesületnek kiemelt akadémiája is van, akkor további összegekre jogosult, hiszen az utánpótlás-neveléshez az állam is biztosít forrásokat, de ez már nem az MLSZ asztala: a legfontosabb egyeztetések már lezajlottak az illetékesekkel, ezeken határozták meg, melyik klub mit vállal az új idényre a támogatásokért cserébe (fiatalpercek száma, stb.).









