Az előremutató kezdeményezés a fiatalok szüleinek is megnyugtató lehet. A járat részletes menetrendjét ide kattintva találod.

Klubunk még 2025 őszén indította el az első különjáratát az FTC-MVM Népligeti Sportközpont és az M3-as metró népligeti állomása, illetve az ott található buszpályaudvar között, abból a célból, hogy a sportolóinknak biztonságosabb és kényelmesebb közlekedést biztosíthassunk, különös tekintettel a Népliget közparkban, valamint a ligeten keresztül közlekedő 99-es autóbuszjáraton és az 1-es villamoson tapasztalt korábbi atrocitásokra. A járatunkon az FTC biztonsági szolgálat munkatársa látott el szolgálatot, biztosítva a biztonságos utazást. Ugyanakkor az új jármű beszerzéséig egy ideiglenes e-busz látta el a feladatot, amely finoman szólva sem szolgálta ki a XXI. századi igényeket.

Május 19-én állt szolgálatba klubunk egyik új büszkesége, a vadonatúj, teljesen elektromos meghajtású Fradi e-busz, amelynek a dolga, hogy klubunk sportolói, hozzátartozói, valamint az FTC munkatársai a lehető legnagyobb kényelemben és biztonságban közelíthessék meg az M3-as metró népligeti megállójából az FTC-MVM Népligeti Sportközpontot. Ez a lehetőség már biztosítva volt a korábbi járművel, ám annak a komfortfokozata össze sem hasonlítható a frissen szolgálatba állított, a klubunk színeiben és jelképeiben pompázó elektromos kisbusszal.

Minden olyan sportolónk, hozzátartozó, illetve FTC-dolgozó igénybe veheti a Fradi e-busz szolgáltatását, aki rendelkezik érvényes Fradi-kártyával. A kártyát a felszálláskor kell felmutatni a járművön szolgálatot teljesítő biztonsági személyzet tagjának, ezt követően lehet helyet foglalni a kényelmes, az elődjével szemben teljesen zárt, légkondicionált, stílusos, kiváló hűtési és fűtési rendszerrel ellátott e-buszban. A jármű a teljes zárhatóságának köszönhetően az év bármely időszakában el tudja látni a feladatát. A korábbi buszhoz képes a belső kialakítás sokkal tágasabb, az ülések pedig kényelmesebbek lettek.

Az elektromos meghajtású jármű az FTC Népligeti Sportközpont II. széle, a kis zsákutca elején (Räde Károly sétány) és a Népligeti metrómegálló (Hazlinszky Frigyes sétány) között közlekedik a Népligeten keresztül, minden hétköznap 13:10 és 20:30 óra között, az ünnepnapok kivételével.

A járat hétfőtől-péntekig mindkét megállóból 20 percenként indul, a 17.50 és 18.10 óra közötti 20 perces időtartam kivételével, amikor a személyzet a napi munkaközi szünetét tölti.

forrás: fradi.hu