Varga Zsolt kihirdette a Világkupa csapatot – Lugosi Csongor tartalékként segít, Vogel Soma pedig saját kérésére maradt ki a keretből.
A férfi vízilabda válogatott keretében clubunkat képviseli: Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Manhercz Krisztián, Nagy Ákos, Varga Vince, Vigvári Vendel és Vismeg Zsombor – a teljes névsor: MVLSZ.
Varga Zsolt
Voltunk már három balkezessel. Ez egy nagyon-nagyon jó helyzet, amikor három jól teljesítő és jó játékosról van szó a balkezesek területén. Ide számítom egyébként Vámos Marcit is, tehát jelenleg négy jó balkezésből kell kiválasztani azokat, akik utaznak egy világversenyre. A centerkérdés az egy kicsit tágabb és összetettebb. A csapatban van hat plusz egy játékos, aki be tud menni második centerként. Nyilván úgy van összerakva a csapat ebből a szempontból, hogy tudjuk azt a stratégiát, azt a taktikai repertoárt játszani, ami a legjobban működött az elmúlt időszakban, a legutóbbi világversenyeken. Ugye, most három mérkőzésről van szó, tehát nem egy olyan hosszú világversenyről, amelynél számít az is, hogy ha esetlegesen sérülés történik, akkor legyen egy B alternatíva. Nyilván arra is van egyébként forgatókönyv, ha ilyesmivel kell szembenézni, de bízunk abban, hogy erre nem lesz szükség.









