A helyi sajtó szerint mindenki jól járhat.
A Karabah július 5-én jelentette be volt játékosunk leigazolását. Az azeri klub közlése szerint a Ferencvárossal sikeresen lezárták a tárgyalásokat és a védő 3 éves szerződést írt alá és a 25-ös mezszámot kapta. A bajnoki címről hozzánk hasonlóan szintén lemaradó csapatnál Makreckis a nyolcadik nyári igazolás.
Azeri sajtóhírek szerint a Fradinak fizetett összeg 1 millió euró körül lehetett. Ezt kifejezetten jelentős összegként tálalják, miszerint mélyebben a zsebükbe kellett nyúlniuk, mint azt elsőre gondolni lehetett volna. Bár úgy vélik, Makreckis piaci értéke körülbelül ezen a szinten mozog, viszont már csak 1 év volt hátra a szerződéséből. A szakértők véleménye szerint ugyanakkor Cebrail megérhette a befektetést, mert kompakt futballt szeret játszani, több poszton is használható, és Gurban Gurbanov az elmúlt években pontosan felmérhette a képességeit.
Azerbajdzsánból nézve Makreckis tehát nem olcsó igazolás, de bíznak abban, hogy gyorsan kiderül, nem csak a Fradi járt jól az üzlettel.









