Krisztián ma ünnepli 50. születésnapját. Isten éltessen! Ezen alkalomból beszélgettek vele, szóba került Borbély Balázs, az ifjabb Krisztián és a közelgő Európa Liga selejtező is.
– Ötvenéves lett. Miként viszonyul ehhez a tényhez?
– Furcsa belegondolni, rohan az idő. Sokan kérdeztek erről az utóbbi napokban, de nem is igazán tudom, hogy mit kéne éreznem. Egyébként jól érzem magam a bőrömben, szerintem ez a legfontosabb.– Van emlékezetes születésnapja? Hogy készült az ötvenedikre?
– Tényleg mindent a futball határoz meg: a legtöbbször a nyári felkészülés zajlott, és most, hogy a Ferencvárosban utánpótlás menedzser vagyok, az NBIII-as, az U19-es csapat mellett dolgozom, emellett egyéni képzést tartok a tehetséges támadóknak, középpályásoknak, szintén munkával telik. Bulit nem szervezek, annyi a barátom, hogy mindet képtelenség lenne meghívni, megbántani senkit sem akarnék azzal, hogy kimarad. Ha a gyerekeimmel lehetek csütörtök este, elfújok egy gyertyát a tortán, az nekem bőven elég – semmi másra nem vágyom. Ha már itt tartunk: Lili huszonötödik születésnapján U19-es kupadöntőt játszottunk a Honvéd ellen, a kispestiek a bajnokságban hat, majd öt gólt rúgtak nekünk, és a reális különbség körülbelül ez volt a csapatok között: és mégis, a kupadöntőben 2–1-re nyertünk. Lili röplabdázik, sportember ő is, nem vette zokon, hogy meccs van a szülinapján…– Nagy ünneplésre készül?
– Szerintem majd valami spontán alakul. Az előző születésnapjaimat a gyermekeimmel, Lilivel és Krisszel töltöttem. Krisz most eleve másodikán fog hazatérni az edzőtáborból, úgyhogy lehet, hogy eltoljuk majd a hétvégére az ünneplést. Egy szűkebb, családi felköszöntés lesz szerintem – én nem tervezek semmi nagyobbat.– Hisz a számmisztikában?
– Nem nagyon. Mire gondol?– A karrierjét döntően meghatározó sérülése a 199. Bundesliga-bajnokiján érte utol, 49-szeres válogatottként: 2004 tavaszán Brazília jött Budapestre, az önmagában is emlékezetes találkozó egy futballistának, de ötvenedik válogatott mérkőzésnek különösen az lehetett volna.
– Akkor most bezárkózom egy szobába, lehúzom a redőnyt, nehogy bajom essen… Viccelek: nem foglalkoztam ezekkel a számokkal, bár kétségkívül érdekes. Így kellett lennie.– Nem túlzás kijelenteni: a futball az egész eddigi életét meghatározta. Hogyan kezdődött ez a különleges kötődés, mikor és hogyan került kapcsolatba a labdarúgással, a Fradival?
– Onnan szeretném kezdeni, hogy bár furcsa dolog, Újpesten születtem, mégis fradista lettem. Ez annak is köszönhető, hogy gyerekkorom egy viszonylag korai időszakában volt egy nagy fradista bácsi szomszédunk. Hat-hét éves körül lehettem, amikor a bátyámmal átmentünk hozzá, mesélgetett sztorikat nekünk, később ő volt az, aki kivitt minket először meccsre, egy Volán–Fradi-mérkőzésre, ami 4-3-as Fradi-sikerrel végződött. A fradizmusunk neki is köszönhetően alakult ki. Később átköltöztünk Békásmegyerre, ahol rengeteget fociztunk a grundon. Ott is sok fradista volt, együtt jártunk ki a kettős rangadókra, meccsekre. Én 9 évesen kerültem a Fradihoz, egy békásmegyeri iskolai csapattal játszottunk egy tornán a Népligetben, amit meg is nyertünk. Onnan lettünk kiválasztva, én Kaszás Pali bácsihoz kerültem a serdülő ötbe. Nagyon korán kerültem a Fradihoz, ahol 17 és fél évesen mutatkozhattam be a felnőtt csapatban.– A békásmegyeri lakótelepen nőtt fel. Milyen emlékeket őriz gyermekkorából, a nyolcvanas évekből?
– Rengeteget voltunk lent a grundon, a dühöngőben, nagyon sokat fociztunk, ez egyértelműen megmaradt. Én másodiktól negyedikig jártam Békásmegyerre iskolába, amikor pedig a Fradiba kerültem, akkor egy sportiskolába, az Ecseri útra. Ötödiktől nyolcadikig oda jártam, onnan közelebb volt az edzés. Minden nap utaztam egy órát oda, egyet vissza.– Van egy olyan pontja a gyermekkorának, amire utólag rá lehet fogni, hogy ott, akkor eldőlt, hogy labdarúgó lesz?
– Igazából ilyen pont nem volt. Én annyira nem gondolkodtam másban, hogy nem is tudtam magamat máshogyan elképzelni, csak focistaként. Nekem ez egy berögződött becsípődésem volt, hogy ezt végigviszem, ha törik, ha szakad! Sokszor tört, sokszor szakadt, de végigvittem, nem volt B-opcióm.– Korán elveszítette az édesapját. Gyermekként hogyan tudta átvészelni ezt?
– Nyilván minden család életében óriási sokk ez, apu is hirtelen halt meg. Nekem mondhatni Kaszás Pali bácsi volt a pótapukám a Fradiban. Az összes szülő, apuka sokat segített, én legalábbis úgy éltem meg, hogy nagyon kedvesek, támogatóak voltak. Sokat utaztunk, akár külföldre is a Fradi serdülő csapatával, abban az időben gyakran jöttek velünk a szülők is. Nevelőedzőmként nagyon-nagyon felnéztem Pali bácsira, ilyen szempontból szerencsém volt vele, mert mind emberileg, mind szakmailag sokat tudott nekem adni. Ő, meg a többi felnőtt egyfajta kapaszkodót jelentett számomra, de nyilván ott volt anyu, illetve az idősebb bátyám is – ők is sokat segítettek abban, hogy normálisan nőhettem fel.– A Ferencváros saját nevelésű játékosaként 1993. október 30-án mutatkozhatott be a felnőttek között. Mennyire él az emlékeiben az a találkozó? Izgult?
– Minden meccs előtt nagyon izgultam, eléggé izgulós voltam. A bemutatkozásom nagyon nagy érzés volt. Váratlan is volt, meg nem is. Détári Lajos akkor még a keret tagja volt, sőt, játszott is azon a mérkőzésen, amin bemutatkoztam, utána viszont visszament Svájcba, ha jól emlékszem. Azzal kinyílt az ajtó előttem abban a pozícióban, én pedig meg tudtam ragadni az esélyt. Szép emlék az a találkozó. Nagyon támogatóak voltak a csapattársak, de a vezetőedző, Nyilasi Tibor is. Az egész stadion érezhetően mellettem állt, szép élmény volt így bemutatkozni.– Az első Fradi-korszakának három esztendeje alatt megannyi sikert ért el, de mindközül kiemelkedik a BL-főtáblás szereplés, amelynek első gólját ön szerezte. Mi a legmaradandóbb emléke ebből a korszakból?
– Az egész BL-menetelés, de az az ominózus első gól a Grasshoppers ellen kultikus pillanat az én életemben is. Ahogy azt Knézy Jenő a közvetítésében tálalta, az nagyon sok szurkolónak a mai napig megvan. Az egyértelműen maradandó, de a Fradiban rengeteg jó pillanatom volt még. Szakaszokat mondanék: a BL-menetelés, a bajnoki cím, a Newcastle elleni két találat… Volt szerencsére nagyon sok szép pillanatom. A Fradiban töltött teljes időszakomra igaz, hogy tulajdonképpen egy sikertörténet volt. Egy szép fejlődési folyamaton mentem keresztül, közben olimpián is részt vehettem a válogatottal – folyamatosan jöttek a sikerek, az eredmények. Különleges hangulat volt akkor a klub körül.– A Fradi után légiósnak állt, Németországba került, de az élet úgy hozta, hogy a Ferencvárossal megélt hat csoportmeccs után már nem léphetett pályára többet a Bajnokok Ligájában. A karrierjét derékba törő súlyos sérülése után hogyan élte meg, hogy akkori klubja, a Werder Bremen – amelynek a 2004 áprilisában szerzett sérüléséig alapembere volt – ön nélkül éri el a sikereket, és szerepel például a BL-ben?
– Egyik szemem sírt, a másik nevetett. Óriási siker volt az életemben, hogy bajnoki címet és kupát tudtam nyerni akkor a Brémával – se előtte, se utána nem sikerült a brémai csapatnak ezt elérnie. Nagyon szerettem volna a BL-ben játszani, de a futballhoz hozzátartozik a sérülés. Úgy éreztem, sokat tettem azért, hogy a csapat a BL-ben szerepelhet, és annak ellenére is nagyon drukkoltam a fiúknak, hogy én végül nem játszhattam a meccseken.– Biztosan így kellett lennie? 2004 áprilisáig egyetlen Werder-játékosként az addigi harminc bajnoki mindegyikén pályára lépett.
– Nézze, ezzel akkor sem tudtam mit tenni, ma már főleg nem érdemes ezen hezitálni. Szuper csapatunk volt, és talán az orvosi technika, a rehabilitációs eljárás sem volt olyan minőségű, mint manapság, megeshet, túl gyorsan vissza akartam térni. Ahogy elszakadt a térdszalagom, kiszakított egy nagyobb darabot a porcból. Minden eljárást kipróbáltam, évekig futballoztam, még gólt is fejeltem a Fradi–Újpesten csaknem nyolc évvel a sérülésem után, szóval kitartóan tettem a dolgom, de igaz: nem volt igazán jó már a lábam, előbb-utóbb mindig megfájdult.– A huszonnyolcadik születésnapja előtt járt, a legjobb korban, sosem tudjuk meg, mit érhetett volna még el.
– A Real Betis szerződtetett volna, és a spanyol futballban nagyon szívesen kipróbáltam volna magam. A Werderrel megnyert bajnoki cím után ősszel a BL-ben az Interrel és a Valenciával is összekerültünk a csoportban, a tizenhat között a Lyon sajnos sokkal jobban játszott, egy évvel később a csoportban a Ronaldinho vezette Barcelona jött Brémába, a tizenhat között a Juventus ellen esett ki a csapat – sztárklubok, csillagok ellen futballozhattam volna. Mégsem bánkódom ezen, azt gondolom, a békásmegyeri, majd a káposztásmegyeri panelből indulva messzire jutottam. 2001-ben megszületett Lili lányom, 2005-ben Krisztián fiam, és a sérülésem idején sokkal többet lehettem otthon, mint amikor folyamatosan utazgattunk a meccsek miatt. Ki tudja, talán a sok együtt töltött idő miatt is nagyon mély és szeretetteljes a kapcsolatom a gyerekeimmel, és ha erre gondolok, nem zavar kicsit sem, hogy az a sérülés mit vehetett el tőlem. Boldog vagyok, sok örömet adott a futball, teljes az életem. Az évek alatt rájöttem, semmit sem segít, ha hagyom eluralkodni a hiányérzetet, ezért tényleg arra gondolok, milyen sok mindennek örülhetek.– A sérülése után még kétszer tért vissza a Ferencvároshoz, próbálta segíteni a csapatot a kizárás után a másodosztályban, majd a 2010-es évek elején, a klub megújulásának kezdeti szakaszában is. Egyfajta becsületbeli ügy volt, hogy a nehéz időkben is a Fradit szolgálja?
– Mindenképpen, igen. Német bajnokként, még akkor is, ha nagyon rossz állapotban voltam a sérülésem miatt, kötelességemnek, becsületbeli ügynek éreztem, hogy hazajöjjek, és próbáljam akár a jelenlétemmel vagy bármivel segíteni a csapatot.
Szerettem volna éreztetni a többiekkel, a klubbal, hogy kiállok mellettük a nehéz pillanatokban is.– A napokban döntöttek arról, hogy másodszorra is kölcsönveszi Krisztiánt a Fradi. Milyen jövője lehet neki a Ferencváros labdarúgó csapatában?
– Szerintem egy új korszak kezdődik a Fradi életében egy magyar edzővel, Borbély Balázzsal, aki az előző évben megnyerte a Győrrel a bajnokságot. Krisz számára az a legfontosabb, hogy elkerüljék a sérülések, mert azok hátráltatták, emiatt nem tudott az utóbbi másfél-két évben annyi játékpercet szerezni, amennyit szeretett volna, szerettünk volna. De amint mondtam is, a sérülések benne vannak a pakliban, aki élsportoló, az tudja, hogy ehhez alkalmazkodni kell. Én azt gondolom, hogy a Krisz nagyon jól kezelte ezt a nehéz helyzetet. Bízom benne, hogy egy nagyon jó szezon előtt állunk, és az ő képességei minél több játékpercben tudnak majd megmutatkozni.– Ahogy említette, az FTC első csapata új vezetőedző, Borbély Balázs irányításával készül az előttünk álló szezonra. Mire számít, mit vár tőle? Ismerik egymást korábbról?
– Amikor Balázs a Fradi utánpótlásában dolgozott, volt Krisz edzője is a második csapatnál, onnan ismerjük egymást.
Nagyon örülnék neki, ha sikerülne hasonló csapatot építenie, hasonló játékképpel, mint Győrben, az nagyon-nagyon jól nézett ki. Bízom benne, hogy sikeres lesz a Ferencvárossal is.– A Ferencváros a jövő héten megkezdi szereplését az Európa Liga selejtezőjében. Hogy látja a Vojvodina elleni párharc esélyeit?
– Mindig pozitívan állok hozzá. Nehéz selejtezőknek néz elébe a Fradi, de azt remélem, hogy sikerül a következő párharcon túllépni, és meglesz a továbbjutás. Mindig nagyok az elvárások a Fradival szemben, a klub is szeretne minden évben kilépni a nemzetközi porondra, bízom benne, hogy sikerülni fog a csapatnak. Néha nüanszokon múlik a siker, apró dolgoknak kell összeállniuk, hogy aztán a nagy egész sikerüljön. Hiszem, hogy összeáll egy olyan csapat, amely képes lesz venni ezeket az akadályokat.
