A Vojvodina vezetőedzője az Ararat elleni 1-1-es döntetlenre végződő edzőmeccs után nyilatkozott.

A Vojvodina vezetőedzője, Miroslav Tanjga az Ararat elleni 1–1-es felkészülési mérkőzés után elmondta, hogy a rendkívül nehéz körülmények ellenére elégedett azzal, amit csapata mutatott. „Meg kellett változtatnunk az időpontot, és alkalmazkodnunk kellett az ellenfélhez. Rendkívül kihívást jelentő és nehéz körülmények között kellett játszani. Nagyjából tizenkét nap van hátra a legfontosabb mérkőzésünkig, és nem engedhettük meg magunknak azt a luxust, hogy elhalasszuk ezt a találkozót” – mondta Tanjga.

A tréner szerint az ilyen mérkőzések jelentik a legjobb felkészülést a szezon, illetve a fontos európai párharc előtt. „Az ilyen meccsek a legjobb edzések. Nekünk ritmusba kell kerülnünk, és ezt a mérkőzést is így fogtuk fel. Voltak jó periódusaink, jó pillanataink és kiváló játékunk, de volt gyengébb játék és hiba is, ami a felkészülés ezen szakaszában teljesen normális. Fontos számomra, hogy nem veszítettük el a mérkőzést, nem lehetek elégedetlen. A srácoknak eddig mindössze egyetlen szabadnapjuk volt.

Tanjga külön kitért arra is, hogy a korábbi, Győr elleni edzőmeccs talán még jobb iránymutatást adott a Ferencváros elleni párharc előtt. „A Győr elleni mérkőzés inkább iránymutatás volt a Ferencvárosra nézve. Az a találkozó jobb és fontosabb erőfelmérő volt, mert sokkal kellemesebb körülmények között, hűvösebb időben játszottunk. Most nem volt könnyű dolgunk, hiszen az előző napon két edzésünk is volt. Nincs túl sok tér a kiengedésre és a lazításra.

Az új igazolásokról szólva elismerte, hogy még nem érték el a kívánt szintet, de bízik benne, hogy a legfontosabb mérkőzésekre megfelelő állapotba kerülnek. „Be kell vallanom, hogy ők még mindig kissé le vannak maradva, de azt várjuk tőlük, hogy a legfontosabb mérkőzéseken már megfelelő szinten legyenek. Még nincsenek a csúcsformájukban, de ez talán nem is baj. Tíz nap alatt senki sem lehet maximálisan felkészült. Még többet várok tőlük, amikor felveszik a megfelelő ritmust.

A Vojvodina edzője végül a fiatal játékosokról is beszélt, akik a második félidőben kaptak lehetőséget. Mint mondta, a csapat fiatalítása és a fiatalok beépítése a klub egyik fontos célja. „A fiatalabb játékosok a fókuszunkban vannak, fontos számunkra a játékosok kinevelése és a csapat fiatalítása. A bajnokságunkban számolnunk kell a bónuszjátékosokkal, ezért az ilyen mérkőzések ideálisak arra, hogy lehetőséget adjunk nekik, erőltessük őket, és bevezessük őket a ritmusba. Ők is fáradtak, nekik is nehéz, életkortól függetlenül, de ezek a meccsek a fejlődésük részét képezik” – zárta Tanjga.