Gabival beszélgettek, aki elégedett a szezonjával.

Mindig arról álmodtam, hogy Európában játszom, és a múlt nyáron voltak is puhatolózások erősebb bajnokságok csapataitól, de néhány dolog meghiúsult, mert a szurkolók tiltakoztak, és nyomást gyakoroltak, hogy ne hozzanak izraeli játékost. Hogy tapasztaltam-e rasszizmust Magyarországon? Egyáltalán nem, még az ellenfél szurkolói részéről sem. Mindenki csodálatosan fogadott, és ez volt az egyik oka annak, hogy pont ide jöttem. Büszke vagyok a szezonomra, bár a bajnokságot nem nyertük meg, de a kupát elhódítottuk, és bejutottunk az Európa Liga nyolcaddöntőjébe, én pedig jó szezont futottam.

Személyes szempontból ez kihívás. A családtól és a barátoktól való távollét sok magányos pillanatot hoz. Néha pénteken ülök egy szállodában valami eldugott helyen a meccs előtt, egyedül tartom a szombatfogadást, és azt mondom magamnak: „Mit keresek én itt?”. Nagyon fiatalon nem tartottam a csapattal az idegenbeli meccsekre a szombat miatt, a hazai meccseknél pedig korán indultam el apámmal, reggel 6.00-kor imádkoztunk a minjánban, és onnan gyalogoltunk fél órát a stadionig. A meccs után hazamentünk, és folytattuk a szombatot a megszokott módon. Tinédzserként nem volt egyszerű. Egy 16 éves srác, aki majdnem minden pénteken elhagyja a családját, és egy barátjával utazik, hogy egyedül töltsék a szombatot egy eldugott motelben. Fiatal korban nem tudod, hová is vezethet ez valójában. Úgy éreztem, rengeteget áldozok fel azért, hogy ne adjam fel a hitemet, és ne adjam fel a futball iránti szeretetemet sem. A feleségem és én sokat áldozunk itt fel, és ez arra sarkall, hogy mindent beleadjak a pályán, hogy bebizonyítsam, nem csak úgy itt vagyok. Nem azért mentem külföldre, hogy kipipáljam. Magasabbra célzok, a legerősebb bajnokságokra.

A válogatottnál szerényebben kell hozzáállnunk, nem egy adott játékosért vagy a személyes karrier előmozdításáért kell játszani, hanem a válogatottért és a zászlóért. Láthatjuk, hogy a világbajnokságon egy olyan kis válogatott, mint a Zöld-foki szigetek, mindent belead a pályán, és együtt harcolnak a pályán, sztárok nélkül. Pontosan ez hiányzik nekünk.

Abban a környezetben, ahol felnőttem, nem létezik olyan, hogy nem vonulsz be harcoló alakulathoz, ha megteheted, de a futball iránti szenvedély nagyon égett bennem. Kiemelkedő sportolóként szolgáltam. A barátok és a család azt mondták, az a küldetésem, hogy ott legyek az izraeli válogatottban. Akkoriban azt gondoltam magamban, hogy ez csak egy blöff. Talán cinikusan hangzik, de ma, amikor a válogatott mezét viselem, úgy érzem, ez az én tartalékos szolgálatom. Volt néhány kellemetlen esetem a színfalak mögött a válogatottnál, amibe most nem mennék bele. Volt feszültség, és már azon gondolkodtam, hogy visszavonulok a címeres meztől. Sosem felejtem el, amit a testvérem mondott nekem: „Nem magadért játszol ott. A hazádért játszol, és az elhunyt barátaidért.”

– Gabi Kanikovszki