Paksa Tibor, az ország egyik legnagyobb sportsajtó levelezője azt is elmesélte, hogyan jutott Fradi mezhez a ’70-es években.

– Hogyan lesz egy a zalai végeken élő kissrác Fradi-szurkoló?
– 1975-ben lettem pártoló tagja a klubnak. Bélyeget kellett venni, öt forintba került, ezt ragasztották be a pártolói tagkönyvbe. Csesztregen születtem, ebben a kis faluban minden gyerek annak a csapatnak drukkolt, akinek az édesapja. A rendőr fia a Dózsának. Édesapám, aki a falu tanítójaként, azaz pedagógusként dolgozott, a Fradival szimpatizált. Én sem tehettem másképpen. Apám Csesztregen megmentett egy romos épületet, tájházat csinált belőle. 1975-ben ezért kitüntetést kapott, Budapestre kellett mennie. Magával vitt. Kicsit unatkoztam, ezért taxival elmentem az Üllői útra, ahol Martos Győző épp a zöld Zsigulijával bíbelődött. 18 évesen odaléptem hozzá és kértem tőle egy Fradi-mezt. Adott egy ezerszer kimosottat. Annyira felbátorodtam, hogy hazatérve a Ferencváros akkori elnökének, Harót Jánosnak írtam egy levelet. Erre is kaptam választ, küldött egy másik, számozott Fradi mezt. Mondanom sem kell, marha menőnek éreztem magam a faluban.

– Miután Lenti mindentől nagyon messze esik, a Fradi zalaegerszegi vendégjátékai jelentették önnek az ünnepnapokat?
– Hogyne, az első ZTE-Fradi meccsre édesapámmal mentünk el. 1973. május 6-án Szimacsek Tibornak a 25. másodpercben szerzett góljával 1-0-ra nyert a ZTE a Fradi ellen. Ez volt a két csapat első NBI-es meccse Egerszegen. 23 ezer néző őrjöngött a lelátókon. Csóró gyerekként csak akkor mentem el a ZTE meccseire, amikor a nagy fővárosi csapatok, a Dózsa, a Honvéd vagy a Vasas érkeztek az egerszegi stadionba. Ezen felül mi maradt nekem? Az a pár meccs, amit a tévé adott, a rádió Körkapcsolása és a Népsport. Sokszor gondolkodtam azon, milyen jó dolog lenne elmenni sportújságírónak. Ez az álmom nem vált valóra, de talán éppen ezért kerültem a nagy magyar sajtólevelezők közé.

forrás és a teljes interjú: Magyar Nemzet