A hazatérő Miguel búcsúzik.

Kedves Fradi-család!

Életem egyik legnehezebb levelét kell megírnom, mert egy családtól sosem könnyű búcsút venni.

Két szezonnal ezelőtt tele reménnyel, fejlődési és bizonyítási vággyal érkeztem Budapestre. Azt viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a város és ez a klub mindezt többszörösen fogja nekem visszaadni.

A szívem mélyéről szeretnék köszönetet mondani mindannyiótoknak: a szurkolóknak, akik minden mérkőzést megtöltöttek energiával és szenvedéllyel, és akik miatt már az első naptól kezdve közületek valónak érezhettem magam. A csapattársaimnak, akikkel osztoztam a győzelmekben, a kemény munkában, az öltözőben, és legfőképpen azokban a pillanatokban, amelyeket örökké őrizni fogok. A szakmai stábnak, akik hittek bennem, követeltek tőlem, és segítettek abban, hogy jobb játékossá váljak. Az elnök úrnak és a teljes vezetőségnek, hogy megadták a lehetőséget, hogy ilyen büszkén viselhessem ezeket a színeket. És nem feledkezhetek meg a klub összes dolgozójáról sem, akik sokszor nem szerepelnek a fotókon, de a munkájukkal biztosítják, hogy minden tökéletesen működjön. Köszönöm nektek!

Együtt olyasmit élhettünk át, amit csak nagyon kevés sportolónak van szerencséje megtapasztalni: megnyerni a Bajnokok Ligáját. Ez a trófea örökre magán hordozza mindannyiótok nevét bennem. És a BL-győzelem mellett szinte minden olyan címet elhódítottunk, amiért csak versenybe szálltunk. Ez egy olyan időszak volt, ami mély nyomot hagy az emberben, ami nem csak játékosként, hanem emberileg is formál és fejleszt.

Minden tekintetben jobbá válva távozom, és ezt nektek köszönhetem. A Ferencváros mindig különleges helyet fog elfoglalni a szívemben.

Köszönöm.

Miguel