A szabályozók mellett most már a támogatási rendszer megváltoztatása is ezt bizonyítja, noha az európai kupaszereplés egy ország futballjának a legfontosabb fokmérője.
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Az MLSZ éveken át jelentős pénzügyi bónusszal jutalmazta azokat a magyar klubokat, amelyek valamelyik európai kupasorozat csoportkörébe, majd később ligafázisába jutottak. A rendszerben a Bajnokok Ligája szereplésért mintegy 500 millió forintos, az Európa Ligáért nagyjából 300 millió forintos, míg a Konferencia Ligáért hozzávetőlegesen 200 millió forintos extra támogatás járt az érintett csapatoknak.
A csakfoci.hu úgy tudja, hogy a 2026/2027-es idénytől azonban ez a konstrukció megszűnt, így a nemzetközi porondon induló magyar együttesek már nem számíthatnak erre a külön MLSZ-prémiumra. A döntés azt jelenti, hogy a klubok kizárólag az UEFA által biztosított díjazásokból profitálhatnak a sikeres kupaszereplés esetén.
A változás különösen annak fényében érdekes, hogy az elmúlt években a Ferencváros többször is eljutott valamelyik európai sorozat főtáblájára, miközben más magyar klubok számára is komoly motivációt jelenthetett a több százmilliós hazai bónusz lehetősége, hiszen a csapatok még inkább érdekeltté lettek téve a minél jobb nemzetközi szereplésben.
Mostantól ugyanakkor a nemzetközi sikerért járó plusz MLSZ-támogatás kikerülhet a rendszerből, így a magyar kluboknak eggyel kevesebb pénzügyi ösztönzőjük maradt az európai kupaporondon.
Mint ismeretes, az új idényben az ETO FC (BL), a Ferencváros (EL), valamint a Paks és a DVSC (KL) képviseli majd az NBI-et Európában.





