Ma kezdődik a Bajnokok Ligája Final4 Máltán, este a lányok a címvédő Sant Andreu ellen elődöntőznek – Guristatti Gréta, Vályi Vanda és Matajsz Márk nyilatkozott a meccs előtt.
Női vízilabda, Bajnokok Ligája, Final4, elődöntő
Málta, Tal-Qroqq sportcentrum, 19.00
Ferencváros – CN Sant Andreu
Jegy: 91.80 € – érvényes a női és férfi meccsekre is, megvásárolható online (szurkolói információk).
TV: M4 Sport / European Aquatics (fizetős)
Fogadási események: TippmixPRO.
Gurisatti Gréta és Matajsz Márk a FradiMédiának és az MVLSZ-nek:
Gurisatti Gréta
Tavaly újak voltunk itt, kis halak a tengerben, már a négy közé jutás is óriási dolog volt nekünk. Most viszont cápákként küzdhetünk az éremért – úgy érzem, idén minden esélyünk megvan a medáliára. Domináltunk a magyar bajnokságban, sokkal jobbak vagyunk, mint egy éve, ráadásul a szurkolóinknak is fontos napok következnek, hiszen mindkét csapatunk egy helyen játszhat a legjobbak között.
Vályi Vanda
Egy évvel ezelőtt – talán kimondhatjuk – az akkori Ferencvárossal nem számolt úgy senki, hogy bejut a legjobb négybe. De idén tudtuk azt tetézni, magabiztosan jutottunk be a Final4-ba. Ez kell, hogy egy önbizalmat adjon, hogy jól tudunk együtt működni, jól tudunk játszani, a támadás és a védekezés is összeáll. Most ebben a négy-öt napban az lesz a feladat, hogy egymásra figyeljünk, játsszunk, koncentráljunk, és meglátjuk, hogy mi lesz. Három plusz emberrel vagyunk a tavalyihoz képest. Három más típusú játékos csatlakozott. De minden meccs 0-0-ról indul, bárki az ellenfél, de azért mégis a címvédő ellen fogunk most a vízbe ugrani, maximális koncentráció fog kelleni egytől egyig mindenkitől. Az egy az egy elleni párharcokban, csapat szinten is jobbnak kell lennünk ahhoz, hogy meg tudjuk akár csak egy góllal nyerni ezt a mérkőzést. Egy nagyon statikus, nagyon higgadt, nagyon labdabiztos játékot játszanak, ez a spanyolokra amúgy is jellemző, de erre a csapatra főként. Mindenféleképp a dinamikánkkal, az agresszivitásunkkal, a jó védekezéssel, a kommunikációval, ezzel tudjuk majd felülmúlni őket, illetve hogy az arcukban lihegünk, és nem hagyjuk őket gondolkodni, labdabiztosan dönteni a támadásaik végén. Elég sok minden történt tavasz óta. Nem csak a sérülések, mindenféle dolgok is, nagyon örülök, hogy erre az utolsó másfél-két hétre teljesen össze tudtunk állni. Bárki is hiányzik, muszáj egy kicsivel több energiát mozgósítani a többieknek és a hiányt pótolni. Ez az elmúlt két hétben jól ment. Örülök, hogy most már erre nincsen szükség. Az a 16 ember, aki itt van, bevethető, és le tud játszani egy ilyen magas szintű mérkőzést.
Matajsz Márk
Minél korábban el akartunk utazni, hogy „belakjuk” ezt a gyönyörű szigetet, a szállást, az uszodát, ez sikerült. Problémamentes volt az út, nagyon szép a környezet, az ellátás professzionális. Innentől minden rajtunk múlik. Kicsi előnyt jelenthet, hogy valamelyest már ismerjük a Sant Andreut, de ők is minket. Egy ilyen jelentőségű párharcban különösebb jelentősége nincsen. Nem ezen fog múlni a kimenetel, két jó csapatról van szó, nagyon egy szinten vagyunk, a napi forma, a jó döntéshozatal számít majd, és hogy melyik együttes képes többet kihozni magából. Már nem vagyunk elsőbálozók, tavaly megismerhettük a Final4 hangulatát, ráadásul egy éve nyáron csatlakozott hozzánk Szilágyi Dorottya, Bea Ortiz és Keszthelyi Rita, ők hárman már nem egyszer játszottak hasonló fokú mérkőzést, növelik a rutint a csapatban. Bizakodva várom a szerdai mérkőzést. A Mataro vezetőedzőjével, Danival nagyon jó a viszonyom, játszottunk egymás ellen, de csapattársak is voltunk, amikor Spanyolországban vízilabdáztam. Megbeszéltük, hogy az edzés végén kétszer öt percig egymással is játszunk, vigyázva egymásra, de úgy, hogy azért kicsit fáradjanak is a lányok. Emberelőnyt, emberhátrányt is gyakoroltunk. Utána is váltottunk néhány szót, elmondta, milyen hasznosnak tartotta a közös tréninget, jómagam is így ítélem meg.




