Törökországot és Szaúd-Arábiát választotta ki az IHF.
A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) Tanácsa hivatalosan is kiosztotta a 2027-es férfi világbajnokság két szabadkártyáját: a tornán Törökország és Szaúd-Arábia vehet részt, ezzel teljessé vált a 32 csapatos mezőny a sportág legrangosabb eseményére. Az IHF keddi tájékoztatása szerint a szabadkártyák odaítélésénél nemcsak a pályán nyújtott teljesítményt vették figyelembe, hanem azt is, hogy az adott nemzeti szövetség milyen szerepet vállal a kézilabda fejlődésében, népszerűsítésében és nemzetközi láthatóságának növelésében. A 2027-es világbajnokság két kiadó helyére összesen 13 ország nyújtott be pályázatot, beleértve Magyarországot is. A mieink mellett olyan európai válogatottak sem lesznek már biztosan ott a VB-n, mint Ausztria, Hollandia vagy éppen Svájc. Törökország története során először szerepelhet férfi kézilabda világbajnokságon. Szaúd-Arábia eközben már rutinos résztvevőnek számít, a 11. VB-szereplésére készülhet. A törökök részvétele különösen nagy érdeklődésre tarthat számot a házigazda Németországban, ahol becslések szerint mintegy 3.5 millió török származású ember él. Az IHF szerint ez jelentősen növelheti a világbajnokság iránti érdeklődést és a sportág népszerűségét. Szaúd-Arábiát a sportág vezető fejlődő ázsiai országaként jellemezte a beszámoló.
– Természetesen nagyon csalódottak vagyunk az IHF döntése miatt, még akkor is, ha a világbajnoki részvételi jogot elsősorban és leginkább a pályán kellett volna kiharcolnunk, ez azonban nem sikerült – értékelte az IHF döntését Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke. – Az sajnos jól látszik, hogy nem sportszakmai döntés született, hiszen ha csak azt nézzük, hogy a legutóbbi három világbajnokságon, a legutóbbi két EB-n és a párizsi olimpián egyaránt a magyar férfi válogatott végzett a legelőkelőbb helyen azon csapatok közül, amelyek nem vívták ki a pályán a VB-részvételt, így okkal bízhattunk abban, hogy szakmai döntés esetén kedvezményezettek lehetünk. Sajnos azonban az IHF-nek nincs kritériumrendszere a szabadkártyák kapcsán, ráadásul a Magyar Kézilabda Szövetség – noha folyamatosan tartotta a kapcsolatot a szervezettel az elmúlt hetekben – szintén csak az IHF honlapjáról értesült a döntésről. Az indokolásban hangsúlyozzák a globális kézilabda fejlesztésének fontosságát az ügyben, úgy véljük, ebben is erősek vagyunk, szem előtt tartva az elmúlt évek számos nemzetközi versenyrendezését és az előttünk álló, 2027-es magyarországi női világbajnokság szervezését, valamint az MKSZ több kontinensen átívelő szakmai együttműködéseit, amelyek az IHF kezdeményezéseihez kapcsolódva éppen a fejlődő kézilabda országok támogatását szolgálják. Természetesen nem tehetünk mást, mint hogy a férfi válogatott kapcsán a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőire koncentrálunk, és a kontinensviadalra kijutva megpróbáljuk kivívni az olimpiai selejtezőn való szereplés jogát, hiszen arra a 2027-es VB-n nem lesz lehetőségünk.




