Brunyával a VB-ről és az előttünk álló ICEHL szezonról beszélgettek.
A kitűzött alapcélt, a bennmaradást ismét sikerült teljesíteni, innentől minden további csak nézőpont kérdése? Ami egyértelmű pozitívum, hogy ezúttal a legfontosabb meccsünket még simábban hoztuk, mint tavaly: a végül kieső briteken 5–0-val gázoltunk át, kérdést sem hagyva.
Itt egy eléggé kettős helyzet állt elő. Egyrészről ez mostani a brit válogatott nem volt annyira erős, mint például az a 2018-as, amelyik a Papp László Sportarénában emlékezetes módon, tizenöt másodperccel a vége előtt ütött el minket a feljutástól hazai közönség előtt. Másrészről, mi viszont már vagyunk annyira jók, hogy egy ilyen, nem túl nívós brit csapatot meg kell fognunk, és tartani őket – ez sikerült is, ráadásul kimondottan domináns hokival. Olyan játéktervvel mentünk bele a meccsbe, hogy sok hibára tudtuk őket kényszeríteni, és a tervet végig tartottuk is. Kulcsfontosságú pillanatnak bizonyult, hogy a vezetést éppen az a Nagy Krisztián szerezte meg, aki a világbajnokság előtti utolsó pillanatokban került ki az éles keretből, és tartalékként utazott velünk, végül Bartalis István osztrákok elleni sajnálatos sérülése után került vissza a csapatba. Mindenki ismerte a helyzetét, és az, hogy ő ilyen előzmények után rögtön az első cseréjéből meglőtte élete első VB-gólját, a legfontosabb meccsünkön, szerintem extra löketet adott nemcsak neki, de az egész brigádnak is. Az a fajta bizonyítási vágy, ami benne lobogott, átragadt a társakra is, ez adta meg a sikerünk alapját.Viszont az is kettős érzés lehet, hogy a nagyágyúkkal a vártnál szorosabb meccseket játszottunk – például a finnek, amerikaiak ellen –, miközben azok szórtak meg minket, akiktől talán kevésbé vártuk, lásd a németektől kapott hatos, vagy a lettektől benyelt nyolcas…
Abból a szempontból roppant balszerencsésen jött ki a lépés, hogy egy olyan lett és német csapattal találtuk szembe magunkat, amely egyaránt rosszul kezdte a világbajnokságot, így ellenünk mindkettejük számára létkérdés volt a három pont begyűjtése. Ez látszott is rajtuk, úgy mentek, mint akik vért ittak… Pedig előzetesen valóban ezek lehettek volna azok a meccsek, amelyeken talán elképzelhető lett volna valamiféle csoda – de nem így. Az amerikaiak ezzel szemben például végig nagyon tompának tűntek, amit nagyon fura volt megélni. Mindenesetre én azt gondolom, összességében van miből építkezni, a csapategységgel maximálisan elégedett vagyok.A helyzetkihasználásunk az egyik a legjobb volt a tornán, ellenben összehoztunk majd’ félórányi kiállítást – ezekből az emberhátrányokból ráadásul kaptunk 12 gólt, közte nagyon fontosakat is…
Az biztos, hogy erre ki kell találnunk valamit. Muszáj lenne most már valahogy kinőnünk ebből, hogy a csapat rajta van egy tök jó hullámon, jó ritmusban játszunk, megyünk előre, úgy tűnik, klappol minden, erre a legfeleslegesebb pillanatokban szörnyen buta, öngyilkos kiállításokkal lábon lőjük saját magunkat, és ennek eredményeként teljesen kiesünk a flow-ból. Hogy ez pontosan miért van – pillanatnyi fókuszhiány, képzettségbeli hiányosságok –, nem tudom megmondani, ez aztán végképp nem az én asztalom, de az biztos, hogy létező probléma, és súlyos ára van, mert pontosan az ilyen nüanszokon múlnak az olyan kulcsfontosságú meccsek, mint mondjuk az osztrákok elleni. Az például egy teljesen „ikszes” meccs volt addig, amíg egyenlő létszámban, öt az ötben tudtunk játszani, aztán elég volt egyetlen véleményes kiállítás, és el is ment a hajó.A két sikeres bennmaradás után mi lehet a következő lépcsőfok a magyar hoki számára?
Ez azért nehéz kérdés, mert mi tavaly is, idén is három ponttal zártunk, és már ennek is örültünk a bennmaradás miatt – miközben pont az osztrákok és a németek példáján keresztül látjuk, hogy még 9-10 szerzett ponttal sem mész kis túlzással semmire, hiszen a negyeddöntőhöz nem elegendő, legfeljebb a VB-helyezésen meg a világranglista pozíciódon tudsz kozmetikázni. Éppen ezért azt gondolom, a következő lépcsőfok kapcsán a reális, ésszerű célkitűzés a mi esetünkben az, hogy törekedjünk arra, folyamatos, fokozatos javulással megszilárdítsuk a helyünket a világelit mezőnyében, és ne csak éppen bennmaradók, hanem fixen bennmaradók legyünk.Majoross Gergely szövetségi kapitány a vb másik legfontosabb tanulságaként azt említette, hogy az eredmény mellett a magyar válogatott körül sikerült kiépíteni a megfelelő kultúrát. Egyetért?
Mint mondtam, ennek a magyar válogatottnak a legnagyobb erőssége most a csapatösszhang és a közös „flow-élmény” – ezt viszont el kellett érni. Hogy ez miként sikerült, az egy nagyon soktényezős történet. Szerintem ott kezdődik, hogy mindannyian nagyon vágytunk már rá, hogy végre egy olyan, valóban felkészült magyar szakember vegye a kezébe a csapatot, aki érti és érzi az itteni hokikultúrát, ne pedig valami külföldi kókler, akinek valaha talán jól csengett a neve. Ez Majoross Gergely és a színmagyar stáb személyében megvan végre, miként az is nagy előrelépés, hogy a hazai szövetségben korábban lezajlott változások nyomán oda is olyanok kerültek be, akik szakmailag értik a dolgukat, viszont amibe nem kell, abba nem szólnak bele. Most mindenki azon van, hogy lehetőleg a játékosok érdekét nézze, ez pedig óriási segítség: nekünk csak a saját feladatunkra kell koncentrálnunk, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy mindenki kihozza magából a lehető legjobb teljesítményt. Szerintem a válogatott pályafutásom alatt először tapasztalok ilyesmit, pedig az nem ma kezdődött… Ilyen közegben pedig minden adott ahhoz, hogy ez a bizonyos kultúra is sokkal könnyebben fejlődjön.Tavaly hazaigazolt, Norvégiából a Ferencvároshoz, és ígéretes bemutatkozó szezont produkáltak a zöld-fehérekkel az osztrák bázisú hokiligában (ICEHL), a végén emlékezetes „majdnem playoffba jutással”. Ami biztos, hogy a stáb marad, és ön is – de mi lesz a Fradival, az ismert körülmények és a klub körül terjengő hírek fényében? A frissen bejelentett 11 távozó például nem néz ki túl jól…
Én tavaly két évre írtam alá, tehát biztosan maradok, ugyanúgy, ahogyan a stáb is. Ami szintén biztos, hogy a csapat is marad az osztrák ligában, ennek szerintem mindenki örül, én legalábbis személy szerint nagyon, hiszen ez eleve óriási szerepet játszott az ide igazolásomban. Viszont ezzel együtt a költségvetésünk is mérsékeltebb lesz – ahogy egyébként a Fehérváré is –, tehát a bemutatkozó szezonunk kihívásai után most ez lesz a szép kihívás, hogy így is felvegyük a versenyt a külföldi riválisokkal. Én a magam részéről abszolút érzem a pluszmotivációt, már csak azért is, mert a VB-t egy csúnya bekapott nyolcgombócossal fejeztük be – ez azért zavar, közel sem olyan jó a szám íze most, mint tavaly, amikor egy szoros, 1–0-s vereséggel zártunk a norvégok ellen, akik idén Kanadát legyőzve szereztek történelmi bronzérmet a világbajnokságon… Szóval komoly bizonyítási vággyal fordulok rá a következő idényre, és szeretném a klubszezont felhasználni a jövő évi VB-re. Nekem az a tapasztalatom, hogy ha megfelelő perspektívába helyezzük a dolgokat, úgy a nehezet is sokkal könnyebb átvészelni – azon leszek, hogy a környezetemben minél többeket bevonjak ebbe a gondolkodásmódba és hozzáállásba!
