Varga Barnabás duplájával megnyertük a finnek elleni edzőmeccset.

Férfi labdarúgás, felkészülési találkozó
Magyarország 2-1 (2-0) Finnország

Beszámoló: Fradi.hu, MLSZ, NSO
Teljes mérkőzés: MédiaKlikk

Marco Rossi

Igaz, hogy voltak még helyzeteink, amiket kihasználhattunk volna, de két olyan kontrát is engedtünk az ellenfélnek, amelyek során, ha Yaakobishvili Áron nem lett volna ennyire ügyes, gólokat kaptunk volna. Még korai azt gondolni, hogy minden játékosunk csereszabatos. Ha két-három játékost lecserélünk, meglátszik a játékunkon. Itt van például Csinger Márk esete, aki jó meccset játszott, remekül mutatkozott be, de egészen más 50 ezer szurkoló előtt, ekkora nyomás mellett játszani, mint bármelyik meccsén az ETO mezében. Osváth Attila esete olyan, amely bármikor megeshet és meghatározhatja a mérkőzés képét. A hibáját követően szépen játszotta le az első félidőt, nem követett el több szabálytalanságot. A félidőben két okból cseréltem le: egyrészt, volt már sárga lapja, másrészt Szűcs Kornélt is ki akartam próbálni a posztján. Nem lehet megjósolni, mikor kerülhetünk nehéz helyzetbe: ha négy perc után kaptunk volna egy pirosat, minden bonyolultabb lett volna. A meccs legnagyobb tanulsága, hogy rátermettebb módon kell olvasnunk a játékhelyzeteket. 2–1-re nyertünk, de nem szabad megengedjük az ellenfélnek, hogy három ennyire veszélyes kontratámadást vezessen ellenünk. Ki kell tartanunk a meccs végéig. Nem lehet, hogy menet közben elfelejtjük a játékelemeinket. A játékosok a legjobbjukra törekedtek, de látszott, hogy van még miben fejlődni, különösen azoknak, akik a mostani időszakban kaptak először meghívót a csapatba. Egyre teljesebb képünk van a játékosokról, ezeken a találkozókon mérhetjük le igazán, hogy kik azok a kerettagok, akik készen állnak a nemzetközi szintre.