Női pólósaink játékosával beszélgettek.

– Ha egri vagy szentesi lenne, nem adná magát a kérdés, így viszont fel kell, hogy tegyem: hogy lesz valakiből Monoron vízilabdázó?
– Úgy, hogy én üllői vagyok, és hozzánk legközelebb Monoron volt uszoda, oda jártam úszni. És abban az uszodában alakult egy vízilabda klub, ahol a fiúkkal együtt kezdtem pólózni. Egy kisváros kis klubja volt a miénk, nem volt egy csapatra való lány, így a fiúkkal együtt játszottunk. Aztán persze kijöttek a különbségek, és több csapattársam is Pestre igazolt a Honvédba, majd kisvártatva én is követtem őket.

– Igaz, hogy azért lettél vízilabdázó, mert untad az úszást?
– Igaz [nevet]. De, ha a pólósokat megkérdezed, szerintem a nyolcvan százalékuk ugyanezt mondja. Egyrészt nekem személy szerint unalmas volt, és az is igaz, hogy nem voltam jó benne. Vízben lenni viszont szerettem, és miután pont abban az uszodában alakult a pólóklub, ahova a tesómmal jártunk úszni, úgy voltunk vele, hogy kipróbáljuk. És bejött.

– Mindössze 14 éves voltál, amikor a Honvéd játékosaként már a felnőtt OBI-ben debütáltál. Nem korai egy alig kamasz lányt „bedobni” a felnőttek közé?
– Ma már valóban jobban figyelnek arra, hogy ilyen fiatalon ne kelljen felnőttek között játszani. Viszont a Honvédnál az volt a helyzet, hogy pont akkor ment le egy váltás, amikor oda kerültem. Több rutinos, meghatározó játékos távozott, a klub pénze is elfogyott, így tulajdonképpen kénytelen voltam játszani, hogy meglegyünk, hogy ki tudjunk állni a meccsekre.

– Négy évvel később pedig már felnőtt válogatott voltál. Nem sokat vártál azzal sem.
– Tizennyolc éves voltam 2014-ben, amikor debütáltam, az szerintem már nem olyan vészes, és nem is annyira szokatlan.

– Akkor már nem a Honvéd, hanem a BVSC játékosa voltál, ahol kilenc szezont töltöttél. Jellemző rád, hogy ragaszkodsz egy helyhez, klubhoz?
– Egyrészt talán jellemző is rám, másrészt meg jól éreztem magam a Szőnyi úton, és semmi nem késztetett arra, hogy eljöjjek onnan. Jó közeg volt, jó edzőkkel, jó játékosokkal. És ha valahol komfortosan érzem magam, és azt érzem, hogy tudok fejlődni, akkor inkább ragaszkodom a megszokotthoz, semmint, hogy mindenáron váltani akarnék.

– De aztán 2022-ben a Fradi kedvéért mégis elhagytad a BVSC-t. Mivel tudtunk a Népligetbe csábítani?
– Nagy szerepe volt a klubváltásban annak, hogy kiderült, az edzőnk, Petrovics Mátyás, akivel kilenc éven át együtt dolgoztam, távozik az idény végén. Egyfelől hozzá is kötődtem, másfelől pedig évek óta először előállt egy olyan helyzet, hogy az idény végén még nem lehetett tudni, ki megy, ki marad, milyen csapat lesz a következő idényre. Ekkor döntöttem a váltás mellett. A Fradira részben azért is esett a választásom, mert több korábbi csapattársam is itt játszott, és csábító volt, hogy egy olyan közegbe érkezhetek, ahol szinte mindenkit ismertem.

– Ez a váltás is bejött, hiszen a Fradiban történelmi sikerek, a klub első Magyar Kupa győzelmének és bajnoki címének egyik letéteményese lehettél. Ez mennyire játszott szerepet a váltásban?
– Ez is benne volt a pakliban. A BVSC-ben már az is nagy teljesítménynek számított, ha bármelyik döntőbe be tudtunk jutni, éppen ezért vannak abból az időszakból olyan ezüstérmeim, amelyekre kimondottan büszke vagyok. Azt viszont tudtam, hogy itt a Fradiban egy olyan csapat épül, amelynek reális esélye van, hogy ne csak bejusson, de meg is nyerje a döntőket. Már 22-23 évesen is úgy voltam vele, hogy egyszer azért csak szeretnék majd bajnok lenni. Rögtön az első évben megnyertük a Magyar Kupát, és ugyan abból az első idényből van fájó ezüstérmem, de nagyon örülök, hogy az előző idény végén már meg tudtuk nyerni a bajnokságot.

– Pályafutásod lezárultával – ami reméljük, még odébb van – maradsz a sportág közelében? Esetleg edzőként?
– Soha ne mondd, hogy soha, de, ha valamit kizártnak tartok, akkor az az edzősködés. Nem passzol hozzám. A sportág vagy a sport közelében viszont szívesen maradnék. Sportszervezést tanultam az egyetemen, szeretem ezt a világot, jól érzem magam az uszodában.

– Gyerekkorodban fuvoláztál. A zenei karriernek örökre vége szakadt?
– Szerintem igen. Szép volt, jó volt, de hála istennek másban megtaláltam az igazi közegemet.

– A zenét viszont szereted. Igaz, hogy egészen változatos zenei ízlésed van?
– Igen, igaz. Sokat és sokféle zenét hallgatok. Akár kocsiban ülök, akár tömegközlekedéssel megyek valahová, biztos, hogy szól valamilyen zene. Nem is tudok kedvencet kiemelni hirtelen, annyi mindent hallgatok, de ha egyet mégis mondani kellene, akkor az Imagine Dragons az örök kedvenc.

– A Harry Potter gyűjteménnyel felveszi a versenyt?
– Nem, azzal semmi nem veszi fel a versenyt. Mindenem van, ami a Harry Potter univerzumban előfordulhat. Ha valaki nem tudja, hogy szülinapra, karácsonyra vagy bármilyen alkalomra mit adjon, az mindig jó mentsvár, azzal biztosan nem fog hibázni.

A teljes interjú: Fradi.hu