Az UTE korábbi öttusa világbajnoka és ügyvezető-helyettese, a 24.hu eddigi főmunkatársa felel majd a sportért.

Kálnoki Kis Attila a Belügyminisztérium sportért felelős államtitkára. Sportújságíró, médiaszakember és korábbi élsportoló, a 24.hu egykori főmunkatársa. Pályafutását a magyar öttusa-válogatott tagjaként kezdte, Olimpiai ötödik, ötszörös világ- és háromszoros Európa-bajnok, tizenötszörös magyar bajnok, az UTE örökös bajnoka. Sportvezetőként az Újpesti Torna Egylet ügyvezető elnökhelyetteseként, majd a Magyar Öttusa Szövetség főtitkáraként dolgozott. A médiában töltött évei során a CKM magazin főszerkesztője, a Képes Sport és a Nemzeti Sport főszerkesztője, valamint a Ringier Sport Network vezetője volt. Később a Sport24 főszerkesztőjeként, illetve a Centrál Médiacsoport munkatársaként dolgozott. Végzettségét a Testnevelési Egyetemen, a Komlósi Oktatási Stúdióban és a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetemen szerezte.

forrás: kormany.hu

Kálnoki Kis Attila megítélése eléggé megosztó. A Nemzeti Sport főszerkesztője volt a kizárásunkkor, amikor Helmeczy László azt állította, hogy miattuk kellett minket kizárni (mondjuk hazudott ennél nagyobbat is, és állítólag ma már Kálnoki is máshogy gondolja). Emellett az öttusa szövetségben sem emlékezik rá mindenki jó szívvel.

Ugyanakkor jól képzett, apja révén ismeri a közigazgatást (Kálnoki Kis Sándor a rendszerváltás előtt miniszterhelyettes, az Antall-kormányban helyettes államtitkár volt) és azt nem lehet elvitatni, hogy elkötelezett a magyar sport ügye iránt.

Fia, Kálnoki-Kis Zsombor a tavaszi szezonban a Fradi fiókcsapatában, a Soroksárban játszott.