A britek ellen duplázó válogatott hokisunkat kérdezték.
– Mennyire kettős az érzés, hogy egy csapattárs sérülése miatt lettél beugró?
– Ebben az esetben semmiképpen sem. Biztos vagyok benne, hogy Isti is azt várja, hogy bárki, aki a helyére érkezik, a legjobb teljesítményt tudja nyújtani. Ez egy teljesen véletlen, kiszámíthatatlan dolog, illetve mindig benne vannak a sérülések, és ha így alakul, akkor nyilvánvalóan az embernek a legjobbját kell nyújtania. Tehát ez a legkevesebb, amit én is tudtam tenni azért, hogy Istinek a hiányát valamilyen módon pótoljuk.– Volt benned extra bizonyítási vágy a britek ellen?
– Nem is az, hogy kifejezetten a britek ellen, hanem arra vonatkozóan, hogy ez egy olyan mérkőzés volt, ami sorsdöntő lehet, vagy lehetett, majd ezt a későbbiekben tudjuk eldönteni. Most ez pont a britekre esett, de azt gondolom, hogy mindenki számára ugyanannyira lehet egy bizonyítási vágy a németek ellen, és a lettek ellen is. Az elmúlt két-két és fél hónapban mind nagyon keményen edzettünk, nagyon sokat foglalkoztunk csapatszinten a taktikai dolgokkal, tehát ezt az előnyt ki kell raknunk a pályára, és be kell váltanunk az elképzeléseket, mert ebben még több is lehet.– Mit kért tőletek a szövetségi kapitány, Majoross Gergely a születésnapjára, ami éppen a mérkőzés napjára esett?
– Nem volt semmilyen különös kérése. Úgy gondolom, hogy amit kérhetett volna, azt mi abszolút teljesítettük. Szerintem egy edzőnek nyilvánvalóan mindig a győzelem a legfontosabb, és kiváltképpen, ha ilyen módon történik, illetve ilyen kritikus ellenféllel szemben, akkor biztos, hogy nagy öröm lehet a számára.– A győzelem után Sofron István érzelmes beszédet mondott az öltözőben. Ez is jól mutatja, hogy nemcsak a csapatkapitányok számítanak nálatok vezérnek?
– Ez teljesen így van. Szerintem mindenki, aki a profi sportban eljut valameddig, vagy lehetősége van olyan csapatmunkát megtapasztalni, ahol nem a kifejezett főnökökre kell felnézni, hanem ugyanúgy a saját magaddal egy szinten lévő kollégákra is lehet, ott láthatjuk, hogy vannak, akiknek nincsen kimondott pozíciója, de mégis valamilyen módon hatással vannak ránk, és képesek vezetőként vagy vezérként viselkedni.– Pénteken a pont nélkül álló németek ellen meglehet az újabb siker?
– Mindenképp bravúr lenne Németországot megverni. Úgy emlékszem, hogy a pályafutásom során, amikor Szentpéterváron játszottunk a németekkel, akkor voltunk nagyon-nagyon közel ahhoz, hogy sikerüljön. Elég jó helyzeteink voltak azon a mérkőzésen, viszont nem tudtuk gólra váltani őket, és ott nem sikerült a győzelem. Azóta tétmérkőzésen nem játszottunk túl jól ellenük, nem sikerült nyerni. Abból kifolyólag, hogy ilyen nagy különbség volt közöttünk Nagy-Britanniával, nem lehet sok mindent leszűrni a következő meccsre vonatkozóan. Mindenképpen nagy teljesítmény lenne, ha valóra tudnánk váltani ezeket a reményeinket.– Melyik mérkőzést várod a legjobban a hátralévők közül?
– Mindig a következőt! Szerintem mindegyik meccs ezen a szinten elképesztően jó, és nagyon-nagyon fontos, mindegyiken a játékosoknak a legjobbjukat kell nyújtani. Nagyon várom mindegyiket egyesével!




