Labdarúgóink sportigazgatóját kérdezték.

A Ferencváros bajnoki ezüstéremmel, kupagyőzelemmel és egy parádés Európa Liga meneteléssel zárta a szezont. Félig üres vagy félig teli a pohár?
Több szempontból kell ezt értékelni és megvizsgálni. A nemzetközi szereplésünk az abszolút kimagasló volt, túlteljesítettünk sok szempontból, olyan eredményt értünk el, amit senki nem várt talán: a legjobb 16 közé kerülni, a maximálisat kihozni abból, ami lehetséges volt. Viszont a bajnoki szereplés miatt természetesen van hiányérzet bennünk, hogy csak a második helyre sikerült odaérni. Nekünk Ferencvárosnál mindig az a célunk, hogy az elsők tudjunk lenni, de szeretném itt megragadni az alkalmat, hogy gratuláljak a Győrnek, akik nagyon jó teljesítményt nyújtottak az egész szezonban, el kell ismerni, hogy most csak a második helyre tudtunk odaérni.

Az hogy az Európa Liga selejtezőjében indul a Ferencváros, változtat-e bármit mondjuk a nyári játékosigazolási politikán? Eddig mindig a Bajnokok Ligájára készült az együttes, most ez biztos, hogy nem lesz meg, viszont az, ami az előző években eddig megvolt, az EL, az remélhetőleg most is meglesz.
A helyzet most azért merőben más. Változások idejében vagyunk, még sok minden nagyon tisztázatlan és bizonytalan, ami a labdarúgásunkat érinti a következő szezonra vonatkozóan, természetesen ahhoz, hogy az ember már konkrét terveket tudjon megvalósítani, ahhoz azért még nagyon sok információra szükségünk van, remélhetőleg minél hamarabb kitisztul, ez a kép, ezért különböző szcenáriókkal készülünk, de egy picit a kivárás időszakában is vagyunk, mert sok konkrétumot még nem ismerünk a jövőre vonatkozóan.

Tiszta a kép például az edzőkérdést illetően? Mert Robbie Keane-éknek nem lett meg a bajnoki cím, de amiről beszéltünk, az Európa Liga menetelés az önmagáért beszél, és a kupagyőzelem is.
Robbie-nak még szerződése van a következő szezonra is, de ahogy ő is azért többször nyilatkozta, szerintem érezhető volt rajta, hogy pár dologgal azért nem biztos, hogy teljesen boldog volt. De szerződése van a következő szezonra, természetesen így tervezünk jelen pillanatban, hogy aztán az elkövetkezendő időszakban mi fog történni, azt most még nem tudom megmondani.

És a játékoskeretet illetően, akiknek lejár adott esetben a szerződésük, róluk mit lehet tudni?
Itt még nagyon intenzív egyeztetésekben vagyunk, és ahogy elismertem, az adottságokból egy pici időre van még szükségünk, hogy végleges döntéseket tudjunk hozni. Ilyen szempontból kapcsolatban vagyok a játékosokkal, kommunikáltunk velük, de döntés még nem született. A lejáró szerződésű játékosok közül is elképzelhető, hogy lesz távozó, de ezek még nem eldöntött tények.

Igazából csak átigazolási pletyka szinten lehetett olvasni Abu Fani esetleges Szerbiába való távozásáról. Van-e ennek bármiféle valóságalapja?
Igen, van. Van konkrét tárgyalás a két klub között, úgyhogy meglátjuk, hogy majd sikerül-e ezeket sikerre vinni. Abu is konkrétan és egyértelműen kommunikálta a szándékát, hogy szeretne váltani. Tehát ha sikerül egy minden fél számára megfelelő megállapodást elérni, akkor ott belátható időn belül lehet egy transzfer. Ez alapján folytatjuk most a munkát.

És esetleg kell-e változtatni a magyar magon, ami a Ferencvárost illeti, hiszen valószínűleg a következő idényre is ennek nagyon fontos szerepe lesz, hogy kik lesznek majd a magyar játékosok a Ferencvárosban?
Ez mindig nagyon fontos kérdés, tavaly nyáron aztán még fontosabbá vált, jelen pillanatban erre vonatkozóan sincsenek még tények. Ezért ki is kell várnunk most ilyen téren. A Fradinál nekünk nagyon fontos szempont volt az elmúlt majdnem egy évtizedben, hogy a játékoskeretet korán ki tudjuk alakítani a kezdődő selejtezőkre, hogy már egy kész csapattal tudjunk menni, abban már ne kelljen nagy változtatásokat végrehajtani. Most ez valószínűleg másképpen fog kinézni. Meg kell nézni majd, hogy a piac hogyan fog alakulni, ezek a változások milyen hatással lesznek a különböző klubok működésére, a piaci helyzetre. A csapatunk nagy részben megvan, nem vagyunk nyomás alatt. Lehet, hogy most mi is egy picit hosszabban ki fogunk várni, hogy milyen aktivitásokat tudunk aztán véghez vinni.

Az Európa Ligában veretlen maradt hazai pályán a Ferencváros, viszont a bajnokságban többször is elvitték a három pontot a Groupama Arénából. Ez lehet majd például egy kulcskérdés a következő idényben a bajnoki cím visszaszerzését illetően?
Mindenféleképpen. Ilyen hazai mérleggel egyértelmű, hogy nagyon nehéz bajnokságot nyerni, sőt szinte lehetetlen, ami most ugye be is bizonyosodott. Még akkor is, ha a végén csak tényleg nüanszokon múlt, de az nem lehet, hogy a Groupama Arénából ilyen sok pontot el tudnak vinni az ellenfelek. Erre megoldást kell találni, hogy hogyan tudjuk a játékunkat az ellenfélre jobban ráerőltetni. Mindig beszéltünk róla, hogy a Fradinak két stílusban kell tudni játszania, az egyikben a nemzetközi szinten, a másikban pedig a hazai bajnokságban. Valahogy nekem egy picit az az érzésem, hogy most nagyon a nemzetközi stílus volt az, amit próbáltunk megvalósítani jobban, és erre az ellenfelek egy olyan környezetben jobban tudtak alkalmazkodni, mint hogy a mi dominanciánk és képességeink jobban érvényesültek volna. Ezt alaposan elemeznünk kell és megoldásokat találnunk, mert mint Fradi, hazai pályán mindig az kell legyen a cél, hogy győzni tudjunk és minél több pontot szerezni. És igen, tulajdonképpen egy ponton múlott, ha most csak egy mérkőzést veszünk, ha abból az öt vereségből csak egyet hoztunk volna, akkor 71 ponttal simán bajnokok lettünk volna még akkor is, ha a Győr nagyon jó szezont futott.

M4 Sport