Az ETO vezetőedzőjével beszélgettek – arra is reagált, hogy szóba hozták a Fradival.
Az ETO FC-t bajnoki címre vezető Borbély Balázs exkluzív, egyórás interjút adott a Sportemberek podcastben. A beszélgetés során többször is szóba került a bajnoki trónról hét év után letaszított Ferencváros, amelynél Borbély edzői pályafutását kezdte, barátja, Hajnal Tamás hívására. Borbély 2022-ben ment a fővárosi zöld-fehérektől a DAC-hoz, többek között erről a nehezen, az előrelépés érdekében meghozott döntésről is őszintén beszélt Berkesi Juditnak: „Az egy nehéz döntés volt. Emlékszem, akkor még élt édesapám, és meséltem neki, hogy van ez a két lehetőség. Azt kérdezte: ott vagy Budapesten, a világ egyik legjobb városában egy nagyon jó klubnál és a barátod a főnököd, lehetne ennél jobb? Azt feleltem neki, alszom még rá egyet, de éreztem, ha előre akarok lépni, ki kell mozdulnom a komfortzónámból. Nem hallgattam apura, de örülök, hogy nekem lett igazam” – emlékezett vissza, utalva arra, hogy a DAC-tól az ETO-hoz került és ma már magyar bajnok edző. „Nagyon nehéz volt a búcsú a Ferencvárostól, amikor Hajnal Tomival utoljára elmentünk ebédelni, meg is könnyeztük. Láttam benne egy kis csalódást, egy kis haragot és fájdalmat is, de alakulhat ez még úgy, hogy a jövőben egyszer még közösen fogunk dolgozni” – mondta Borbély. Az interjú végén Borbély azokra a pletykákra is reagált, melyek a szezon második felében szóba hozták a Ferencváros vezetőedzői posztjával: „Komoly elismerés, fantasztikus érzés, ha az ember nevét egy ilyen patinás klubbal hozzák szóba, ez nem csak azért történt, mert barátok vagyunk Hajnal Tamással, biztos volt ennek szakmai alapjai is, ez megtisztelő számomra. Nyilván, hogy mennyi annak a realitása, hogy ez valaha bekövetkezzen? Lehet… De hogy mikor, azt nem tudom” – válaszolta.




