Érdekes statisztika látott napvilágot.
A nemzetközi kupaszereplés pecsételte meg a zöld-fehérek sorsát? Az ETO letaszította az NBI trónjáról Robbie Keane együttesét, ami óhatatlanul felveti a kérdést: hol úszott el pontosan a Fradi újabb bajnoki címe? A Győr bizonyult kiemelkedően jónak, vagy a Ferencváros teljesítménye maradt el a korábbi évek szintjétől? Megmutatjuk a választ.
A Fradi az idei szezonban 68 pontot gyűjtött, ami az elmúlt hét idényt vizsgálva nem számít kiemelkedő teljesítménynek, ugyanakkor messze nem is a leggyengébb. Sőt, a klub hazai dominanciájának időszakában ez a pontszám minden szezonban elegendő lett volna a bajnoki cím megszerzéséhez. Az ETO előtt a legerősebb kihívónak a tavaly 66 pontot Puskás Akadémia számított.
Az Európa Liga okozta a Fradi vesztét?
Feltűnő, hogy az FTC rengeteg pontot hullajtott el a nemzetközi kupamérkőzéseket követően, ami végül sorsdöntőnek bizonyult az aranycsatában. Már az első fordulóban, a Noah elleni Bajnokok Ligája selejtező után két pontot veszített Robbie Keane csapata. Ezt követően a Ludogorec, a Genk, a Salzburg, a Rangers, a Panathinaikosz, valamint a Braga elleni összecsapások után sem tudta begyűjteni a három pontot a rekordbajnok.
A Fradi pontvesztései a nemzetközi kupameccsek után:
Noah – FTC (BL-selejtező) -> MTK – FTC: 2 pont
Ludogorec – FTC (BL-selejtező) -> FTC – Puskás Akadémia: 3 pont
Genk – FTC (EL-főtábla) -> FTC – Paks: 2 pont
Salzburg – FTC (EL-főtábla) -> FTC – ZTE: 3 pont
FTC – Rangers (EL-főtábla) -> FTC – DVSC: 3 pont
FTC – Panathinaikosz (EL-főtábla) -> FTC – ETO: 3 pont
Braga – FTC (EL-nyolcaddöntő) -> Kisvárda – FTC: 2 pontEz összesen 18 elveszített pontot jelent, ami természetesen nem írható teljes egészében a hétközi kupaterhelés számlájára, ugyanakkor beszédes adat, hogy az FTC hét idei bajnoki vereségéből négy közvetlenül nemzetközi mérkőzés után esett.
Ennek hátterében részben a fizikai fáradtság állhatott, emellett pedig az is, hogy a Ferencváros az idei szezonban kiemelt hangsúlyt helyezett az Európa Ligára, amely végül nyolcaddöntős szereplést eredményezett. Ezzel szemben a Győr szeptembertől kizárólag a hazai fronton volt érdekelt, így minden energiáját az NBI-re fordíthatta. Ezért a következő idény egyik legérdekesebb kérdése éppen az lesz, miként változik a két klub prioritása. A Fradi várhatóan mindenáron vissza akarja hódítani a bajnoki címet, miközben aligha engedne az európai ambícióiból.
forrás: metropol.hu




