A Dózsa korábbi játékosa idézte fel a régi rangadók hangulatát – azt is elmondta, hogy a hétvégén az lenne a hab a tortán, ha elveszítenénk a bajnoki címet.

Az Újpest számára jelenleg a presztízsen túl talán a legnagyobb motiváció az, hogy megszakítsa a Ferencváros elleni, immár 31 mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatát, ami a klub történetében egyszerűen elfogadhatatlan. Ha ezt sikerülne megtörni, az már önmagában hatalmas eredmény lenne, de a „hab a tortán” az lehetne, hogy ezzel a FTC a bajnoki címét is elveszítené. Ez a zöld-fehérek számára komoly csalódást és egyben jelentős problémát jelentene – nyilatkozta a Borsnak Véber György, aki 1990-ben és 1998-ban is bajnoki címet nyert az Újpesttel. A korábbi háromszoros magyar válogatott labdarúgó hozzátette: ha a hétvégén az Újpest győzni tud, az felérne egy bajnoki arannyal.

Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat. Azonban van sok apró tüske is a háttérben. Szerintem teljesen felesleges volt a Ferencváros részéről olyanokat mondani, hogy „Barbie”-nak becézik az Újpest stadionját a lila szín miatt, illetve arra készültek, hogy majd ott ünneplik a bajnoki címüket. Ez inkább a szurkolóknak szólt, nem a szakmai részhez tartozik. A játékos pályafutásom alatt csak botrányos rangadókat játszottunk egymással. A pályán és azon kívül is – jegyezte meg a korábbi középpályás, aki kiváló kapcsolatot ápolt a Ferencvárosi legendájával, a 2002-ben elhunyt Simon Tiborral. – A rangadók ellenére számos barátság kialakult a két csapat játékosai között. Én például Simon Tiborral különösen jóban voltam, de igazából a többiekkel is. A pályán viszont ezt teljesen félre tudtuk tenni. Előfordult, hogy Simonnal keményen összecsaptunk, egyszer ő ütött meg, aztán én őt. De ez nem azért volt, mert utáltuk egymást, hanem mert mindenki a saját csapata sikeréért küzdött. És talán pont ez volt benne a legjobb – emlékezett Véber György.

Újpestiként is többször megfordult a fradisták régi legendás törzshelyén, Simon Tiborék klubjában, a Simon Sörözőben. Bár a zöld-fehérek kultikus helyére általában sem újpesti játékosok, sem szurkolók nem tehették be a lábukat, ő kivételt jelentett – és egy emlékezetes történetet is felidézett erről. – A mai napig nem értem, hogyan éltem túl, de egyszer megcsináltam azt, hogy egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót. Konkrétan megfagyott a levegő. Aztán az egyik vezérszurkoló nyilván legszívesebben nekem esett volna, de Hypós Feri – az akkori kettes szektor vezetője – odaállt mellém, és azt mondta: ha már ez a „barom” berakta, akkor hallgassuk végig. És végighallgatták. Ez is jól mutatja, hogy bár a pályán gyűlöletnek tűnt minden, valójában inkább tiszteletük egymást – zárta a Véber.