Szélsőnket kérdezték a mai bajnoki előtt.
A képlet egyszerű: ha a Ferencváros bajnok akar lenni, a hátralévő három mérkőzését meg kell nyernie. Igaz, előfordulhat, hogy az is kevés lesz… A sorsa már nem a saját kezében van (a tabella élén a győriek állnak, három ponttal megelőzve az FTC-t), ráadásul könnyűnek éppen nem nevezhető meccsek várnak rá: vasárnap fogadja a paksiakat, majd a Megyeri úton lép pályára az Újpest FC ellen, a záró fordulóban pedig a dobogóra törő ZTE érkezik az Üllői útra. Ha valaki tudja, hogy a Paks mennyire kemény dió, az Osváth Attila, aki hat és fél évig futballozott a tolnai együttesben, mielőtt februárban a Ferencvárosba igazolt. „Szép éveket töltöttem Pakson, jó szívvel gondolok vissza arra az időszakra, de immár a Fradi a legfontosabb – mondta a 30 éves szélső középpályás. – A Paks ellen kell az első fontos lépést megtennünk a hajrában. Nagy mérkőzés lesz nekünk, a győri vereségünk után muszáj a bajnokságból hátralévő három fordulóban győzni. Más opció nincs. A kupában visszavágtunk az ETO-nak, abból a sikerből tudunk erőt meríteni.”
Az ötszörös válogatott játékos a télen más világba csöppent: amíg Pakson nyugodt, családias légkörben teltek a hétköznapok, a Ferencvárosnál jószerével folyamatosan érzi magán a nyomást. „A két közeget nem lehet összehasonlítani. Hamar sikerült beilleszkednem, eleinte a játék is jól ment, ám az utóbbi néhány mérkőzésen nem olyan volt a teljesítményem, mint amilyet elvárok magamtól. Ha vasárnap lehetőséget kapok, szeretném megragadni az alkalmat, hogy újra bizonyítsak. A Paksnak is jelentős céljai vannak még, szeretne odaérni a dobogóra, szóval nehéz meccs vár ránk.”
Osváth Attila jól ismeri a paksi csatárokat. Elmondta, korábbi csapattársai közül többekkel tartja a kapcsolatot, ám ha beszélgetnek, nem feltétlenül a labdarúgás a téma, inkább a család, a gyerekek, a hétköznapok. „A mostani mérkőzés előtt sem zrikáltuk egymást. Jól ismerem a paksi csatárokat, tudom, kitől mit várhatok, elvégre sok időt töltöttünk el együtt. Kíváncsi vagyok, mit hoz a vasárnapi találkozó, mindenesetre szeretnék győztesen kikerülni a párharcból.”
Sikereket tartogathat még neki ez a tavasz, hiszen a Ferencvárossal bajnoki aranyérmes lehet, előző csapata, a Paks a bronzéremre hajt, onnan is kaphat medáliát, és akkor még ott van a Zalaegerszeg elleni május 9-i Magyar Kupa döntő. Ha minden a tervei szerint alakul, két aranyéremmel és egy bronzzal zárja az idényt. „Álomszerű lenne, ha így alakulna. Ennek a forgatókönyvnek örülnék a legjobban, de sajnos nem biztos, hogy a bajnoki arany- és bronzérem egyszerre összejöhet. Ha a Fradival vasárnap legyőzzük a Paksot, meglehet, korábbi klubomat távolabb lökjük a bronzérem lehetőségétől. De nekem már a Ferencváros az első, a bajnoki címvédéshez győznünk kell.”




