Hogy milyen menetelés az, ahol a főtábláig se jutnak el és a Konferencia Liga leggyengébb csapata veri ki őket simán, az nem derült ki. A Fradi elleni meccsek előtt oldották a hangulatot.

Nyílt sisakos összecsapásra számít a Ferencváros elleni mérkőzésen Csinger Márk, aki szerint ha az ETO FC nullára lehozza a rangadót, otthon tartja a három pontot. Csapatépítő program a nagy mérkőzés előtt – az ETO FC játékosai és szakmai stábjának tagjai szerda délután közös sütögetést tartottak, hogy minél oldottabb legyen a hangulat a hét hátralévő részében, és még inkább összeérjen az amúgy is összetartó társaság. „Kis BBQ, főzés, sütögetés – mondta Csinger Márk, a győriek válogatott védője, mi volt a szerdai program. – Nem vittük túlzásba, mert pontosan tudtuk, hogy vasárnap nagy meccs vár ránk, de mindig jók ezek a programok. Úgy voltunk vele, eszünk egyet, beszélgetünk, nevetgéltünk, aztán csütörtökön folytatjuk a felkészülést a Ferencváros elleni bajnokira. Nagyszerű a közösségünk, jó e csapat tagjának lenni.

A jó hangulat nem vonja el a figyelmet a feladatról, hiszen a bajnoki cím szempontjából kulcsfontosságú összecsapás következik az ETO Stadionban: a pont­azonossággal álló, éllovas Ferencvárost fogadják a győriek. „Hatalmas a tét, igaz, még három mérkőzést rendeznek ezen kívül, és azokon bármelyik csapat megcsúszhat. Ha a Fradi megnyeri a vasárnapi meccset, jobb helyzetbe kerül, de mindent megteszünk, hogy győzzünk. A bajnokság vége előtt négy fordulóval fel lehet tenni azt a kérdést, ki lesz a bajnok, de a választ senki sem tudja megmondani. Persze bízom benne, hogy mi.

A Fradi elleni meccset Csinger Márk szerint nem a kivárás jellemzi majd. „Noha a döntetlen a Fradinak kedvezőbb, biztosan úgy érkezik Győrbe, hogy a játékosai meg akarják mutatni, ők a bajnokság legjobbjai. Ezért egyik csapat sem áll be bekkelni, nyílt, intenzív meccsre van kilátás. Ha valóban így lesz, az kedvező nekünk. A helyzeteink mindig megvannak, biztos vagyok benne, hogy most is meglesznek, úgyhogy sok múlik azon, miként használjuk ki a lehetőségeinket. Ha sikerül hátul nullára lehozni a meccset, szerintem miénk lesz a három pont.

A védelem stabilitása kulcskérdés, különösen olyan ellenféllel szemben, amelynek kerete továbbra is kiemelkedő, és olyan támadókkal rohamoz, mint a technikás Gruber Zsombor, a kapu előtt élelmes Franko Kovacevic, az erőtől kicsattanó Yusuf Bamidele vagy éppen a villámléptű Lenny Joseph. „Nem tudom, melyikükkel kell majd megküzdenem, mindenesetre nekem teljesen mindegy, kit kell őriznem. Tudom, mi a feladatom, hogyan kell védekeznem ahhoz, hogy ne kapjunk gólt, és miként tartsuk a labdát. Az előző fordulókban megbízhatóan zárt a védelmünk. A Puskás Akadémia ellen négygólos előny birtokában olyan hibát követtünk el, ami százmeccsenként fordul elő, ezért ebből messzemenő következtetést nem érdemes levonni. A hátsó négyes kiválóan dolgozik együtt a középpályával, ezért is érzem azt, hogy készen állunk, hogy feltartóztassuk a Fradi csatárait.

A korábbi egymás elleni meccs tanulságait sem felejtették el Győrben. „Januárban a második félidő legelején kicsit belealudtunk a meccsbe, ugyanakkor óriási pozitívum, hogy sikerült fordítanunk. A saját közönségünk előtt nem követhetjük el azt a hibát, hogy bármi miatt kizökkenjünk akár csak egy percre is, a ránk jellemző példás mentalitásra lesz szükség a mérkőzés egészén. Telt ház lesz, a szurkolóink biztosan mindent megtesznek, hogy belehajszoljanak minket a győzelembe.

A fiatal védőnek különösen emlékezetes lehet az idény – főleg ha a remélt nagy sikerrel zárulna. „A Fradinak kötelező lenne megnyernie a bajnokságot, míg nekünk nincs mit veszítenünk, élveznünk kell a helyzetet. Persze nagyot álmodunk, hiszek benne, hogy az élen végezhetünk. Óriási lenne, ha pályafutásom első NB I-es idényében bajnoki címet ünnepelhetnék az ETO-val, úgyhogy elhihetik, mennyire motivál, hogy miénk legyen az arany. Amikor nyáron aláírtam a klubhoz, bíztam a sok játéklehetőségben, s amikor a Konferencialigában meneteltünk, egyre inkább éreztem, ebben a csapatban óriási a lehetőség, sokra vihetjük. Vasárnap újfent szeretnénk bizonyítani, milyen szintet képviselünk.

forrás: nso.hu

Mi már azért a nyáron is láttuk, hogy jók vagyunk” – mondta széles mosollyal Csinger Márk, az ETO FC – immáron válogatott – védője, amikor azzal kezdtük a beszélgetést, mit gondolt volna, ha júliusban azt mondjuk neki, tavaszra a bajnoki címre és a kupagyőzelemre is elég jó esélye van a győrieknek. “A szezon előtt kimondott cél volt, hogy bejussunk a kupadöntőbe és a dobogón zárjuk a bajnokságot. Ez már önmagában mutatja, hogy nem voltunk éppen kishitűek, és az is csak megerősített minket, hogy bár nem sikerült feljutnunk a Konferencia Liga főtáblájára, csak egy hajszál választott el minket tőle” – idézte fel a Rapid Wien elleni, drámai kiesést Csinger. “Az egy olyan kiesés volt, ami után szomorúak voltunk ugyan, de a bánat gyorsan eltűnt, és maradt helyette a büszkeség, hogy ilyen messzire el tudtunk jutni. Már akkor éreztük, hogy ha ilyen egységesen és szervezetten tudunk játszani, az messzire vihet minket akár mindkét hazai sorozatban is.

Dupla versenyfutás a Fradival

Az ETO-nak már a tavalyi szezonja is kiválóan sikerült, ennek köszönhetően indult el a nemzetközi kupában is, de idén egy szintet még emelni tudott a teljesítményén. Jelen pillanatban vezet a Fradi előtt a bajnokságban, a kupában pedig már az elődöntőben jár. Négy napon belül jön két meccs a Ferencvárossal: előbb a bajnokságban, majd a Magyar Kupa elődöntőjében csap össze a két élcsapat. “Úgy kezdődött a naptári év, hogy idegenben vertük meg a Ferencvárost. Ennél jobb megerősítésre nem is volt szükségünk a tavaszi szezonhoz, és most, március vége felé is mi állunk a tabella élén. Nem mintha eddig gond lett volna az önbizalmunkkal, de az eredmények még tovább hajtanak minket. Tiszteljük a Fradit, és tisztában vagyunk vele, hogy nekünk nincs akkora keretünk, hogy több fronton is megingás nélkül menjünk végig a szezonon, de azért az is kiderült idén, hogy ha kiváló csapat is a Ferencváros, távolról sem verhetetlen. Fogadkozhatnék, hogy mi most aztán bajnokok és kupagyőztesek leszünk, de ennek semmi értelme, mert beszélni akárki tud. Rengeteg körülmény alakítja a tavaszt, senki nem lát előre semmit, ezért csak egyet ígérhetek meg: úgy megyünk neki az idény hajrájának, hogy mindent meg akarunk nyerni. Nem súlyozunk, nem tartalékolunk, minden meccsnek úgy megyünk neki, hogy győzni akarunk” – szögezte le a védő.

Az óriásölő majdnem meglepte a Győrt

Nem panaszkodhat a kupasorsolására az ETO, hiszen úgy játszik elődöntőt, hogy még nem nézett farkasszemet NBI-es ellenféllel. A legjobb négyre fogyott ki a szerencse, hiszen az elődöntőben nemcsak hogy a legerősebb magyar csapat lesz a győriek ellenfele, de még idegenben is kell megküzdeni a Fradival. De ahogy az idén is többször kiderült, a hazai pálya nem sokat jelent. “Elég csak arra gondolni, hogy mi otthon kikaptunk a Ferencvárostól, de idegenben legyőztük őket” – mondta vidáman Csinger, akivel arról is beszéltünk, hogy az ETO kis híján belesétált a késbe a kupasorozatban, amikor a másodosztályú Kecskemét látogatott az ETO Parkba. “Frusztráló volt, hogy hiába alakítunk ki jobbnál jobb helyzeteket, csak nem akar bemenni a kapuba a labda. Persze nem akarom elvenni a kecskemétiek érdemeit, mert nagyon jó meccset hoztak le, szervezettek voltak és elszántak, és volt egy kapusuk, aki nagyon jó napot fogott ki. Ruisz Barni az őrületbe kergetett minket!” A Magyar Kupa idei szezonjának legnagyobb óriásölője azonban csak ijesztgetni tudta az ETO-t, a hősiesen küzdő Kecskemét a hosszabbításig eljutott, de a büntetőkig már nem. “Nagyon jó stábunk van, alaposan feltérképeztük a Kecskemétet, és tudtuk, hol kell keresnünk a gyenge pontokat. Amikor fizikailag elfáradtak (hozzáteszem, mi sem voltunk a legfrissebbek), elég volt egy hiba, és máris a magunk javára fordítottuk a párharcot. Le a kalappal a lilák előtt, de úgy érzem, megérdemeltük a továbbjutást.

Történelmi idény lehetne

A győriek gazdag futballtörténelmében bajnoki címek és kupagyőzelmek is szép számmal szerepelnek, de egyszerre sosem sikerült elhódítanuk a két trófeát. Ehhez egyébként nem is olyan régen, 2013-ban voltak a legközelebb, amikor a bajnoki címet szerző ETO a kupadöntőbe is bejutott, ám ott vereséget szenvedett. Csinger nem akar ilyen messzire tekinteni, de örül, hogy idén még mindkét címre él a remény. “Jól érezzük magunkat ebben a helyzetben, megvan az öltözőben az összhang, és mindenki egy irányba húz a csapaton belül. Nem érezzük, hogy olyan hatalmas nyomás lenne rajtunk, hiszen a Fradit magunk mögé utasítani bármelyik sorozatban nagy bravúr lenne, de az elszántság megvan bennünk, hogy odaérjünk.” Nemcsak az ETO, a játékosai is egyre jobban előtérbe kerülnek, a tavaszi barátságos meccsekre úgy készül a magyar válogatott, hogy három győri is a keret tagja. Schön Szabolcs már régi motoros, Vitális Milán is többször volt már a keretben, sőt pályára is lépett, Csinger viszont most kapott először meghívót. “Mondanom sem kell, hatalmas megtiszteltetés, és boldog vagyok, hogy hosszú évek munkája beteljesült a válogatott meghívóval” – mondta Csinger, akinek annyiból közös az útja Vitálissal, hogy mindketten a DAC-ból igazoltak Győrbe. “Amikor Dunaszerdahelyre igazoltam, azért tettem, mert tudtam, hogy ott a fiatal játékosok felépítésére fókuszálnak klubszinten. Abszolút nem véletlen, hogy Schäfer Andris is onnan igazolt a Bundesligába, és Redzic Damir is onnan került be a magyar válogatottba” – tette hozzá 22 éves hátvéd.

forrás: molkupa.hu