A szép fejesgólt jegyző hátvédünk azt is elmondta, szerinte min kell változtatni.
Mariano Gómez
Nem vagyunk elégedettek az első félidővel. Nem kezdtünk elég intenzíven, nem úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna. A második félidőben viszont jobban kezdtünk, beleadtunk mindent, elkezdtük a saját játékunkat játszani a ránk jellemző minőségben. Megmutattuk, milyen nagy csapat is vagyunk, és minden mérkőzésen igyekszünk elérni a célunkat. Ezen a héten dolgozni fogunk ezeken a dolgokon. Nem vagyunk ezzel megelégedve, most rögtön változtatnunk kell, mert a szezon végén járunk és el akarjuk érni a célunkat. Nem is tudok többet mondani, csak annyit, hogy a lehető leggyorsabban változtassunk, minden meccset már a bemelegítéstől, a legelejétől kezdve pörgősen indítsunk, ezen kell dolgoznunk. Amióta itt vagyok, elégedett vagyok mindennel a csapatnál, a klubnál és a városban is. Érzem az emberek szeretetét, és ez az egész segít abban, hogy minden meccsen jobb legyek. Minden héten azért dolgozom, hogy minden meccsen jobb legyek, próbálok segíteni a gólokkal, és igyekszem a saját személyes céljaimat is elérni.





