Vignyevity szerint a Diósgyőr harakirit követett el magán.
Nem járattuk a labdát elég gyorsan, nem volt energia bennünk, minden lassú volt, nem mentünk be a veszélyes területekre, ennyire egyszerű, hogy mi nem működött az első félidőben. Én is azt mondtam a félidőben, hogy „ébresztő”, talán picit erősebben. Mondja meg, maga szerint miért szerepeltünk annyira jól a nemzetközi meccseken. Pontosan tudja, hogy miért. Mert ott azt játszatunk, akit akarunk, akkor amikor akarunk. Ma a félidőben variálnunk kellett, hogy ha őt lehozom, akkor őt be kell hoznom, tíz percen keresztól ezen agyaltunk. Európában bármit megtehetünk. Nem lehet a nemzetközi és a bajnoki szereplést összehasonlítani. Az utolsó meccseket persze hogy meg kell nyernünk, de a foci kilencven perc, nem negyvenöt. Nem tudom, hogy a sérültjeink hogy vannak, de azt igen, hogy két durva belépő volt, két jó játékos ellen. A jó játékosokat pedig védeni kell. Ha az Elton elleni szabálytalanság sárga lap, akkor Yusuf lerúgása miért nem? Azért, mert az volt az első belépő a meccsen? De ez nem szabadna, hogy számítson. Első vagy a kilencvenedik perc, a sárga lap az sárga lap. Ezt nem tudom felfogni. Most elvesztettünk egy játékost pár napra, vagy két hétre, nem tudom. Ha azt akarják, hogy jó játékosok játszanak a bajnokságban, meg kell védeni őket.
– Robbie Keane
Harakirit követtünk el magunkon, a Ferencvárosnak nem volt helyzete sem az egyenlítő gólig. A gólunk mellett több jó helyzetet is kialakítottunk, és amikor az ellenfélnek ötlete sincs támadásban, akkor kapunk egy ilyen gólt. A mi helyzetünkben nagyon nehéz visszajönni ebből. Ez a sokkoló gól megfordította a meccs menetét a javukra, a második találatuk után nyomnunk kellett, itt nagyon fegyelmezetten kell játszani 90 percen át, de mi csak 50-55 percig voltunk jók. Utána egészen más volt. Jobban viselem, ha 4-5 gólos különbséggel kapunk ki és látom, miért kapunk ki. A legutóbbi meccs is ilyen volt, veszítjük a pontokat. Nem hittek nekem a játékosaim, amikor mondtam nekik, hogy ma elérhetünk valamit, ezt meg is értem a helyzetünkben. Köszönöm a velünk tartó szurkolók támogatását, legalább boldogak voltak 55-60 percen át. Előre kell tekintenünk. Az én döntésem volt, hogy Megyeri véd, mert sok gólt kaptunk, sajnos hibázott. Képesek vagyunk felállni, amíg nem veszítjük el az utolsó esélyt is.
– Nebojsa Vignyevity




