Ikszeltünk a görögök elleni edzőmeccsen, amelynek az összefoglalóját is megnézheted.

Férfi labdarúgás, felkészülési találkozó
Magyarország 0-0 (0-0) Görögország

Beszámoló: Fradi.hu, MLSZ, NSO
Teljes mérkőzés: MédiaKlikk

Marco Rossi

Az volt a két felkészülési meccs célja, hogy ne kapjunk gólt. Ügyesek voltak a védőink, örülök, hogy sikerült ezt teljesíteni. Bár nem győztünk ma este, szeretnénk gratulálni a játékosoknak. Szeretném elismerni a hozzáállásukat. Kiváló ellenfél ellen álltuk a sarat. Lőhettünk volna gólt, nyílt helyzeteink voltak, de ezeket nem sikerült kihasználni. Van, hogy az ember szerencsésebb, van, hogy kevésbé. Amikor szerencsés, el kell ismerni, ha nem, akkor arra kell törekedni, hogy a sok dumát elkerüljük, ugyanis olyankor az emberre ráfogják, hogy csak alibizni próbál. A szlovénok ellen szerencsések voltunk, hogy sikerült összehoznunk egy szedett-vedett találatot, illetve, hogy nem kaptunk gólt, most pedig ügyesek. 2018-ban kezdtük a közös munkánkat. Az első mérkőzésen, Finnország ellen 4-2-3-1-ben álltunk fel. Aztán játszottunk 4–3–3-ban, a 2021 nyarán rendezett EB-n 3–5–2-ben, utána 3-4-2-1 es rendszerünk is volt, majd tavaly ősszel, Portugáliában 4-2-3-1-ben játszottunk. Nincs a világon olyan edző, aki azon változtat, ami éppen működik. A játékosaim adottságaihoz kell igazítanom a felállást. Amikor például három belső védővel játszunk, a sorok között nagyon agresszív védőkre számítok a szárnyakon. Sok jól futó játékosunk van. A tízesünk adott. Egy olyan játékos, mint Szoboszlai Dominik sohasem pótolható, Liverpoolban sem. Amikor változtatunk a játékrendszerünkön, egy alapelv akkor is megmarad. Az első négy játékos helyzete mobil. Nem adnak fix támpontot az ellenfélnek, egy-két labdaérintéssel maradnak a sorok között. A csatárposzt kapcsán Bárány Donát előtt szeretnék tisztelegni. Nagyon jól állt be, nem sokkal később viszont kapott egy olyan rúgást a bokájára, hogy abba bele is rokkanhatott volna. Nagyon sokat futott és odatette magát. Megtaláltuk személyében Varga Barnabás helyettesét az olyan vészhelyzetekre, amikor ő nem játszhat. Sajnálom, hogy eddig kétszer hívtam meg és mindkétszer megsérült. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok arrogáns és beképzelt. Én és a munkatársaim nyolc éve minden egyes NBI-es mérkőzést végignézünk. Ha valaki ezek után azt kéri számon, hogy miért X-et hívom meg Y helyett, akkor nem tisztel engem kellőképpen. Annak idején egyébként Szalai Ádám meghívása miatt is kritizáltak, hogy miért hívom meg, amikor éppen nem játszott a Mainzban. A júniusi, Finnország és Kazahsztán elleni felkészüléseken az alap ugyanaz lesz: ne kapjunk gólt. Ez bírálhatatlan. Aztán elképzelhető, hogy emiatt mégiscsak kritizálnak majd engem. De ha a csapat nem kap gólt, mégiscsak egy lépéssel előrébb van. Elöl pedig jó játékosaink vannak. Szlovénia ellen akár 3–0 is lehetett volna a végeredmény és Görögország ellen is nyerhettünk volna. Olyan játékosokkal, mint például Sallai Roland, vagy Szoboszlai Dominik, előbb-utóbb betalálunk.