Válogatott játékosunkat kérdezték a görögök elleni edzőmeccs után.
Osváth Attila azzal kezdte a 0-0-val záruló mérkőzés után, hogy megbeszélték, hogy az elején rájuk mennek, mert hazai pályán agresszívan kell kezdeni, tudatosítani kell, hogy mi vagyunk itthon, jó is volt az első 20 perc, de a görögök is feljöttek játékban és egy ki-ki meccset játszottunk velük. Kérdésünkre elmondta, hogy a saját térfélen, leginkább a saját 30-ason belüli védekezésen volt egész héten a hangsúly. „Úgy látom, sikerült is stabilizálni a helyzetet, nem nagyon voltak ziccerei az ellenfélnek se ma, sem a szlovénoknak, és nekünk több helyzetünk volt mindkét meccsen. Ezt kell tartani, hogy hátul meglegyen a stabilitást, ebből tudunk építkezni.”





