Rákosi Gyula elevenítette fel emlékeit Puskás Ferencről.
Arra még nagyon is sokan emlékeznek, mekkora szenzáció volt, amikor Puskás 1981. június 6-án újra a Népstadion szent gyepére lépett. Még a „legvidámabb barakkban” éltünk, de az állampárt – és maga Kádár János pártfőtitkár is – rábólintott a legendás Szepesi György ötletére, miszerint Öcsi bácsit haza kellene hívni. Hadd lássa őt újra a nép, hadd érezze, hogy spanyol állampolgárként, a Real Madrid világklasszisaként is a magyarok közé tartozik. Így történhetett meg a csoda, hogy az addig disszidensként, már-már hazaárulóként kezelt Puskás Budapestre érkezett, és egy öregfiúk gálameccs főszereplője lehetett a Magyarország – Anglia világbajnoki selejtező előtt.
– Fradistaként is példaképként tekintettem Puskás Öcsire, s ezzel szinte valamennyien így voltunk a generációm tagjai közül – mesélte Rákosi Gyula. – Mi még láttuk őt játszani, s mondhatom, felejthetetlen élmény volt. Aztán a sors megadta, hogy később személyesen is beszélhettem vele.
Rákosi felidézte az első találkozást 1962-ből, a chilei világbajnokságról, ahol Öcsi a spanyol válogatott tagjaként látogatta meg a magyarokat.
– Mindenkit átölelt, tán még meg is hatódott, hogy aztán előjöjjön belőle a kispesti csibész és a szokásos zrika. Amikor egyszer Dél-Amerikából utaztunk haza, és a madridi repülőtéren futottunk össze vele, már messziről kiabált: „Na, mi van, nyilasok? Mi újság otthon?”, s csak nevettünk, viccelődtünk vele percekig.
Az 1981-es hazatéréskor Rákosi ellenfélként állt fel a Budapest–Vidék öregfiúk meccsen.
– Valamennyien éreztük, hogy fél a közönség fogadtatásától. Aztán gólt lőtt, és én egyenlítettem. Öcsi újra a kapuba talált, és újra egyenlítettem. Ekkor odamentem hozzá, s mondtam, Öcsi, nézz az eredményjelzőre! Ott a neved, mint régen. Nézz a lelátóra, ugyanúgy szeretnek, mint annak idején! Könnyes szemmel válaszolta a szokásos stílusában: „Kicsi, elmész te a…!” – mesélte Rákosi.
