A korábbi NBI-es vezetőedző szerint nekünk kedvez majd a visszavágó korai kezdése.

Joao Janeiro

A budapesti mérkőzésen stratégiai szempontból a Ferencváros a tökéletességet súrolta. Nagyon jól tette, hogy magasan letámadott, hibázásra kényszerítve a Bragát már az építkezés első fázisában, valamint jól használta ki a vendégvédelem legsebezhetőbb zónáját – mindkét gól a középhátvédek közötti területről született, még úgy is, hogy a Braga átállt az ötvédős rendszerre. Korábban mondtam, hogy erre a találkozóra nagy hatással lesz a portugál csapat előző, Sporting elleni bajnokija, és ez meg is mutatkozott: néhány játékos hiányzott, többen pedig túl fáradtak voltak egy ilyen igénybevételű európai ütközethez. Akárcsak a Fradi, a Braga is elhalasztotta a következő bajnoki meccsét, hogy jobb erőnléti állapotban léphessen pályára. Feltételezem, hogy a piros-fehérek a megszokott 4–2–3–1-es rendszerben játszanak majd, és nem kísérleteznek az ötvédős felállással, ami teljesen elvette a csapat karakterét és identitását Magyarországon. A mérkőzés délutáni időpontja a Ferencvárosnak kedvez, mert sok hazai szurkoló nem tud majd kilátogatni munkaidőben. Összességében a magyar csapatnak most minden feltétel adva van ahhoz, hogy az első mérkőzésen elért, teljesen megérdemelt eredmény után a saját kezébe vegye a sorsát. Nem mondom, hogy az FTC történelmet írhat, mert a magyar kluboknak régen súlyuk volt Európában, de megvan a lehetőség arra, hogy a modern időkben újabb lépést tegyen előre a nemzetközi porondon. Jó lenne, ha más magyar csapatok is fejlődnének, mert közös erővel lehetne még nagyobb az ország képviselete az európai kupákban.

NSO